Wolt

Itt találod az összes cikket a „Wolt” témában!

A Woltot és a Foodorát is érinti a rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzés

A Woltot és a Foodorát is érinti a rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzés

A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik.
2021. 06. 29., 18:00
Ősszel indul Magyarországon a Wolt Market

Ősszel hazánkban is elindul a Wolt Market, a Wolt saját „delivery-only-stores"-ja, azaz a csak házhozszállítással működő üzlete. A tervek szerint először Budapesten, majd több vidéki városban is működni fog a szolgáltatás.

2021. 02. 20., 15:45
Meglepetésebéddel köszönt be Miskolcon a Wolt

Már Miskolcon is elérhető a Wolt ételszállító szolgáltatása. Az indulás alkalmából a futárcég meglepte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház oltópontján dolgozókat. A cég idén országszerte folyamatosan bővíti kiszállítási területét.

2020. 11. 18., 13:45
A Wolton keresztül is segíthetjük az éttermeket

A közelmúltban bejelentett járványügyi intézkedéseket követően a Wolt visszaállítja több, a tavasszal már bevált szigorú egészségvédelmi intézkedését. A nehéz helyzetbe került éttermeket pedig az elviteles rendelések jutalékának eltörlésével és az éttermeknek felajánlható „borravaló” bevezetésével támogatja a futárcég.

2020. 10. 16., 15:15
2,5 milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

Globális márkává válhat a finn Wolt a NetPincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítója, Lukasz Gadowski szerint. A német-lengyel kockázatitőke-befektető 7,5 millió eurót, azaz több mint 2,5 milliárd forintnak megfelelő összeget invesztál a világ 23 országában és több mint 100 városában jelenlévő technológiai cégbe.

2020. 07. 14., 18:15
Így eszünk most a munkahelyünkön

Az éttermek bezárása és csökkentett üzemű újranyitása nem hagyta érintetlenül a munkahelyi étkezési lehetőségeket sem – derült ki a Wolt és a Profession.hu közös felméréséből.

2020. 01. 27., 12:15
Visszamenőlegesen csökkenti ökológiai lábnyomát a Wolt

Karbonsemlegesnek lenni kötelező, de ma már nem feltétlenül elég. Ezért dolgozik a gasztrotech Wolt azon, hogy alapításának évéig visszamenőleg is eltüntesse ételkiszállítási tevékenységéből a széndioxidot.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS