Így eszünk most a munkahelyünkön

2020. 07. 14., 18:15

Az éttermek bezárása és csökkentett üzemű újranyitása nem hagyta érintetlenül a munkahelyi étkezési lehetőségeket sem – ez derült ki a Wolt és a Profession.hu közös felméréséből. A megkérdezett fővárosi cégek 28 százaléka óvatosan indítja újra a munkahelyeket, ennek része az egészségvédelmi intézkedések bevezetése, és a biztonságos étkezési lehetőség megteremtése is.

A Wolt és a Profession.hu közös kutatásában 100 budapesti cégvezetőt, illetve a HR döntésekért felelős képviselőit kérdezett meg a koronavírus járvány hatásairól. Talán meglepő, de a megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy nem hozott változást a járvány és a korlátozó intézkedések a cég működésében, ugyanúgy bejártak a munkavállalók az irodába korlátozások alatt is, mint korábban. Ezek a fővárosi cégek elsősorban a gyártószektorban és az építőiparban tevékenykednek.

A megkérdezettek egyharmada mondta azt, hogy home office-ban vagy rövidített munkaidőben dolgoztak a kollégák. Ott, ahol a járvány nagy változásokat okozott a munkavégzésben, a mostani nyitás egyelőre fokozatos visszatérést jelent. A budapesti vezetők 28 százaléka óvatos nyitást tervez, 53 százalékuk nem változtat a munkavégzésen, távmunkát minden tizedik cég, rövidített munkaidőt azonban csak mindössze 2 százalékuk tervez bevezetni.

A megkérdezett cégek 38 százalékánál elérhető volt valamilyen formában a munkahelyi étkezési lehetőség a dolgozóknak, azonban a cégek 65 százalékában a dolgozók maguknak oldották meg az étkezést. Ez azt jelentette, hogy vagy otthonról hoztak, vagy a környéken vásároltak ebédet. Minden harmadik cég képviselője kiemelte, hogy a környékükön sok étterem is elérhető volt, így volt a dolgozóknak választási lehetősége. A cégeknek mindössze 15 százaléka jelezte, hogy van a munkahelyén kantin. A koronavírus hatására azonban az étkezési lehetőségek nagymértékben leszűkültek: a nyilvános és munkahelyi éttermek elérhetősége gyakorlatilag megszűnt, csak 2 százalék mondta azt, hogy ez nem változott.

Biztonságos étkezés

A munkahelyek legnagyobb részében az egészségvédelmi felszerelések biztosítása az elsődleges nemcsak a vírus elleni védekezésben, hanem a jövőre nézve is, azaz ez fontos része az óvatos nyitásnak is. Minden ötödik fővárosi cégnél gondolnak arra is, hogy a munkahelyi étkezés biztonságossá tétele is fontos eleme az irodai nyitásnál a higiéniai szabályok újragondolásának. Az is kiderült, hogy a megkérdezettek az otthonról hozott ételt tartják a legbiztonságosabbnak, amit a rendelés, házhozszállítás követ ebben.

Alapvetően a megkérdezettek nem terveznek változást a munkahelyi étkezésben a jövőre nézve. Akik azonban változtatnának, ők a házhozszállításnál a csoportos rendelési lehetőségen gondokodnak, amit a kollégák igényétől tennének függővé. Az adókedvezmény vagy egy kedvező árkedvezmény természetesen fokozná a lelkesedésüket egy ilyen szolgáltatás iránt. A nagyobb cégek képviselői körében a nyitottság erősebb (56 százalék).

Ajándék ebéd az otthonról dolgozóknak

„Az elmúlt időszak nagy kihívás elé állította nemcsak a munkahelyi étkeztetést, de az egész vendéglátószektort. Megváltoztak az otthoni és a munkahelyi étkezési szokások is, ami nálunk jelentős forgalomnövekedést eredményezett. Sok új étterem csatlakozott hozzánk, és az ebédrendelések száma is megnövekedett, a home officeba és az irodákba is. Mi arra számítunk, hogy ez a szokás marad a jövőben is” – mondta Tajta Ákos, a Wolt ügyvezető igazgatója. Ezt a várakozást támasztja alá az az igény is, ami sok cégnél felmerült a közelmúltban, hogy a home officeból dolgozó kollegáknak ajándékutalványt vásároljanak, ezzel támogatva távolról is az étkezésüket.

„A koronavírus járvány az alkalmazottak motiválásának módját is gyökeresen megváltoztatta: például március előtt a home office és a kibővített internetcsomag komoly ösztönző erővel bírt, ma már ezek a munkavégzés engedhetetlen elemei. Új eszközökre van szükség annak megfelelően, hogy jelenleg mi szolgálja a munkavállalók jóllétét – ilyen lehet például a fent említett étkezési támogatás is. Az ilyen lépések fokozhatják az elköteleződés mértékét, új szintre emelhetik a munkavállalói élményt” – összegzi Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS