Itt találod az összes cikket a „aratás” témában!
Országszerte elkezdődött az aratás, az élénkülő kivitelnek köszönhetően a raktárak szinte ki is ürültek mostanra – tájékoztatott Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A termés a tavalyi rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól.
Felmérések alapján jelenleg a hazai termelői gabonatárolói kapacitás felében lehet termény. Ez az arány a korábbi évekhez viszonyítva nagyon magas, de a nyári aratásból származó terménymennyiség számára biztosan elegendőek a szabad kapacitások.
Országosan is megkezdődött az aratás – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az extrém meleg időjárás kiemelt figyelmet igényel a gazdálkodóktól.
Két hét múlva az őszi árpa aratásával megkezdődhetnek a nyári betakarítási munkák, ha az elkövetkezendő időszakban jelentős lehűlés nem érkezik – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállító-ipari osztályának elnöke.
Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.