Két hét múlva kezdődhet az aratás

2020. 06. 12., 18:20

Két hét múlva az őszi árpa aratásával megkezdődhetnek a nyári betakarítási munkák, ha az elkövetkezendő időszakban jelentős lehűlés nem érkezik – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállító-ipari osztályának elnöke.

Petőházi Tamás ismertette, hogy ahol a napokban volt csapadék, ott az segítheti a szemtelítődést az őszi kalászosoknál, kivéve a Kisalföldön, ahol korábban a leginkább aszályos volt az időjárás. A repce termésmennyiségére viszont a lehullott eső már nem tud érdemi hatást gyakorolni.  Az esőzések segítették a kapás növények fejlődését, ugyanakkor a napraforgó esetében a kórokozók, kártevők elleni védekezést nehezítették - tette hozzá.

Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke elmondta, hogy az őszi vetésű növényeknél prognosztizálható a terméskiesés a tavaszi aszály miatt, így közepes termésre számít. A zöldborsó betakarítása a héten kezdődött, egyelőre csak az öntözetlen területeken. Várhatóan július 10-ig befejeződik a borsó betakarítása, amely mellett párhuzamosan vetik a csemegekukoricát, amelynek munkálatai 65 százalékon állnak.

Rittlinger József, a testület Baranya megyei elnöke közölte: az aratás előreláthatólag június 26-án kezdődik a megyében. A repcénél nagy a terméskiesés, gyenge, hektáronként 2,5-3 tonna várható. Árpánál hektáronként 4,5-5,5 tonnára lehet számítani, búzánál hektáronként 5-6,5 tonnát becsülnek. A kukoricánál vegyes a kép, a későbbi vetésűeknél látványos növekedést hozott a csapadék. Napraforgónál közepes termésre számítanak.

Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke elmondta, a csapadék hiánya miatt az őszi kalászosok esetében 15-20 százalékos, repce esetében 20-25 százalékos termésveszteséggel számolnak a gazdák. Az aratás a csapadékmentes idő hatására valószínűsíthetően egy héttel hamarabb elkezdődhet, de ha csapadék érkezik, az ezt felülírhatja, és a megszokott időben kezdődhet el a betakarítás.

Sabján Krisztián, a NAK Zala megyei elnöke szerint az elmúlt hetekben hullott csapadék a tavaszi vetésű növényeknél enyhítette az aszályos időszak miatti terméskiesést, azonban ez nem jelenti azt, hogy a növények teljes mértékben kompenzálni tudnak. Az őszi kalászosok és a repce esetében már későn jött a csapadék, legfeljebb a további károkat akadályozta meg.

A megyei elnökök közlése alapján jelenleg a permetezési, növényvédelmi munkák zajlanak, illetve készülnek a gazdák az aratásra. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
2023-11-27 18:10:00
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2023-11-27 16:10:00
A személyszállító járművek javítása, karbantartása vagy üzemanyag‑tankolása céljából megtett utak során felhasznált gázolaj nem tartozik a „motorhajtóanyagként felhasznált kereskedelmi gázolaj” fogalma alá – jelentette ki a Tüke Busz vs. NAV ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS