A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal az Audi, az IKEA, a Masterplast, a Richter, a Spar és a Tesco érdemelte ki az Effekt 2030 díjat, az Aldi és a Vodafone különdíjat nyert, a Körber pedig megszerezte a közönségdíjat. A nyertesek az Effekteam október 7-én megrendezett ESG konferenciájának keretében vehették át a szakmai elismeréseket.
A fenntarthatóság szerepének növekedésével és az új ESG-szabályozások bevezetésével párhuzamosan a hazai vállalatoknak is egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk saját környezeti és társadalmi hatásaikra, illetve működésük ESG-szempontok szerinti átalakítására és bemutatására. Az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjának célja, hogy elismerje és minél szélesebb körben megismertesse a cégek által alkalmazott hatékony környezeti, társadalmi és irányítási megoldásokat, ezzel is elősegítve a vállalatok ESG-fókuszú szemléletének fejlődését.
Az idei díjra június 6. és augusztus 5. között nevezhettek a hazai piacon működő vállalatok. A pályázatokat három kategóriában nyújthatták be a jelentkezők: a Zöld egyensúly kategóriában a környezeti területhez kapcsolódó programokkal, a Mindenki társadalma kategóriában társadalmi jellegű kezdeményezésekkel, az Értékteremtő üzlet kategóriában pedig korszerű vállalatirányítási megoldásokkal szállhattak versenybe a cégek. A projekteket öttagú szakmai zsűri értékelte. A testület munkájában részt vett Horváth Áron, a CBRE Magyarország fenntarthatósági vezetője, dr. Horváth Levente, a Budapesti Gazdasági Egyetem fenntarthatósági és esélyegyenlőségi irodavezetője, dr. Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója, szakmai vezetője, Pogány Éda, a Syngenta Seeds Europe regionális fenntarthatósági és kommunikációs vezetője, valamint Szabó Gyula, az Ökoszolgálat Alapítvány zöld életmód tanácsadója, fenntarthatósági szakértője. A zsűri egységes bírálati szempontok alapján döntött a nyertesekről, valamint a shortlistre kerülő jelöltekről, mely utóbbiakra a nagyközönség is szavazhatott és kiválaszthatta az idei közönségdíjas programot.
„Fontos, hogy a gazdasági szereplők felismerjék: a fenntartható működés lényege nem csupán a jogszabályi megfelelőség és a jelentéstétel teljesítése, hanem egy olyan átfogó, stratégiai szemlélet kialakítása, melynek fókuszában a hosszú távú értékteremtés, a pozitív környezeti, társadalmi változások elősegítése áll. Egyesületünk ehhez nyújt szakmai támogatást a vállalatok számára, és ezt a célt szolgálja a jól működő ESG megoldások elismerése és széles körű megismertetése is” – nyilatkozta dr. Molnár Klára, a díjat meghirdető Effekteam Egyesület igazgatója, szakmai vezetője.
A Zöld egyensúly kategóriában, hulladékcsökkentési területen nyert díjat a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. S-BUDGET darálthús flow-pack csomagolásváltás elnevezésű programja. Az új termékcsomagolás biztonságos, megőrzi a hústermék frissességét, és 70%-kal kevesebb műanyag felhasználásával készül. A fejlesztéssel a vállalat 2023 utolsó két hónapjában körülbelül 1 tonna műanyagcsökkentést ért el, 2024-ben pedig 21 tonnás csökkenésre számít.
Ugyanebben a kategóriában, a körforgásos gazdaság területen két program is kiérdemelte a szakmai elismerést. A Masterplast Nyrt. Hungarocell Zöld Programja az épületek hőszigetelésekor keletkező maradék polisztirol anyagok visszagyűjtésére és újrahasznosítására kínál lehetőséget. A 2021-es indulás óta országosan már 139 partner csatlakozott a programhoz értékesítési és visszagyűjtési pontként, és az elmúlt évben 4688 gyűjtőzsák érkezett vissza, amivel több mint 10 ezer köbméter polisztirol vágási maradék újrahasznosítása valósult meg.
A másik díjazott, az AUDI HUNGARIA Zrt. Aluminium Closed Loop – Zárt körforgásban az alumínium az AUDI HUNGARIA Zrt.-nél elnevezésű kiemelt erőforrás-hatékonysági projektje szintén 2021-ben indult. A zárt körforgás lényege, hogy a gyártás során keletkezett alumíniumhulladék ötvözet szerinti szelektív gyűjtést követően visszakerül a beszállítóhoz, aki ebből az eredetivel megegyező minőségű alumíniumtekercset állít elő, melyet alapanyagként ismét visszaszállít a vállalatnak. 2023 júliusa óta a teljes érintett alumíniumlemez-hulladék zárt körforgásban kerül hasznosításra. Az azóta eltelt 1 évben a cég több mint 6000 tonnára növelte a „closed loop” folyamatban értékesített alumínium mennyiségét, éves szinten közel 45 000 tonna szén-dioxid-megtakarítást eredményezve.
Fenntartható logisztika különdíjban részesült az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. Körforgásos gazdasági modell alkalmazása az ALDI logisztikán nevű programja, melynek keretében a vállalat két új megoldást vezetett be az áruszállításban: az egyik az újrafelhasználható és összecsukható műanyag rekeszek (RPC-k) alkalmazása, a másik pedig a raklapbérleti szolgáltatás igénybevétele. Az RPC-k révén egy év alatt 2 890 387 kg CO2-egyenértéket, 56 479 m3 vizet, 201 829 GJ energiát és 1 624 597 kg szilárd hulladékot sikerült megtakarítani. A raklapbérleti szolgáltatásnak köszönhetően a vállalat 2023-ban 159 372 kg CO2-dal csökkentette az emissziót és 14 078 kg-mal a keletkezett hulladék mennyiségét.
A Mindenki társadalma kategóriában, oktatás, képességfejlesztés területen nyerte el az Effekt 2030 díjat a Richter Gedeon Nyrt. Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek programja. A 2021 óta évente meghirdetett, általános és középiskolás diákoknak szóló természettudományos mese- és történetíró pályázat célja, hogy segítse a fiatalokat a természettudományok megszeretésében, íráskészségük, kreativitásuk, önbizalmuk fejlesztésében, önmaguk megismerésében és mások felé való megnyílásukban. A legjobb alkotásokból gyűjteményes könyv készül, inspirálva nem csak a jövő diákjait, kutatóit, tanárait, hanem az egész társadalmat. Ugyanebben a kategóriában, a közösségek támogatása területen kapott elismerést a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. Ön választ, mi segítünk jubileumi 15. alkalommal elnevezésű programja. A vállalat 2016-ban indította el a programot az áruházak környezetében működő közösségek támogatására. Az eddig megvalósult 15 forduló során a TESCO több mint 2200 helyi közösségi projekt kivitelezését támogatta összesen közel 570 millió forinttal.
Társadalmi innováció különdíjban részesült a Vodafone Magyarország Alapítvány VR szemüveggel a fájdalomkezelésben nevű programja, melynek lényege, hogy VR szemüvegeket állítanak a fájdalomcsillapítás szolgálatába. A Vodafone Magyarország Alapítvány és a Bethesda Gyermekkórház együttműködésének köszönhetően jelenleg a vérvételek során, gyógytorna közben, a belgyógyászati és a sebészeti osztályon találkozhatnak a kis betegek ezzel a megoldással. A módszer szíve-lelke az önkéntesek elhivatott csapata, akik a kezeléseknél segítenek a VR szemüvegek használatában.
Az Értékteremtő üzlet kategória nyertese az IKEA Lakberendezési Kft. IWAY – az IKEA beszállítói magatartáskódexe lett. Az IWAY az IKEA fenntarthatósági stratégiájának egyik alappillére, mely tíz alapelv szerint várja el a beszállítóktól a felelős működést. Célja, hogy hosszú távú, etikus partnerségeket alakítson ki, miközben pozitív hatást gyakorol az emberekre, a környezetre és az üzleti tevékenységre.
Az idei évben összesen 21 projekt került fel arra a shortlistre, amelyre a nagyközönség is szavazhatott. Az összegyűjtött voksok száma alapján a közönségdíjat a Körber Hungária Gépgyártó Kft. Felelős gépgyártás 30 éve – Közösségi és munkavállalói CSR programok a Körber Hungáriánál elnevezésű komplex wellbeing megoldása nyerte el, melyben az élethelyzethez igazított anyagi juttatások keverednek sport, egészségmegőrző és szórakoztató programokkal, extra szabadsággal, kedvezményes vállalati étteremmel, valamint a munkatársak igényei és visszajelzései alapján bővülő elemekkel. A wellbeing program célja az egyedi gépgyártáshoz nélkülözhetetlen technológiákat már jól ismerő munkavállalók megtartása. A megoldás eredményeként az önkéntes fluktuáció éves átlagban tartósan 5% alatt marad, az átlagos munkaviszony hossza pedig meghaladja a 10 évet.
A díjazottak az Effekteam Egyesület október 7-én megrendezett KÖZÖSSÉG. HATÁS. JÖVŐ. – ESG tapasztalatok és kihívások a vállalati gyakorlatban című konferenciáján vehették át az elismeréseket.
A döntőbe jutott programokról készült részletes esettanulmány-gyűjtemény elérhető az Effekteam honlapján.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.