Jön a „Demján Sándor Program” a kkv-k megsegítésére

2024. 10. 11., 15:11

A munkanevén „Demján Sándor Program” keretében tőkét és kedvezményes hiteleket juttatnak a kis- és középvállalkozásoknak, „hogy egy lépéssel stabilabbak és nagyobbak legyenek” – jelentette be Orbán Viktor péntek reggeli rádióüzenetében.

A magyar gazdaság esetében a miniszterelnök három „beavatkozási pontot” nevezett meg a komány.hu összefoglalója szerint: a megfizethető lakhatás biztosítását, a béremelést és a kisvállalkozók segítését. „Ezek együtt meglendítik a magyar gazdaságot, ami 2025 első és második negyedévében nagyon világosan látszik majd, úgyhogy én erre összpontosítok.”

A felsorolt intézkedések megvalósításához Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság saját belső növekedéséből kell kitermelni a forrásokat, úgy, hogy közben az államadósságot is és a költségvetési hiányt is csökkenteni kell. „Ez lehetséges. Ezt kiszámoltuk, ezt megterveztük, ez jól halad” – mondta, jelezve, hogy a gazdasági miniszter „bemutatta a számokat, a trendeket, az egész elgondolást”, ennek alapján hamarosan egy általános kormányhatározat jelenik meg, ami feladatokat ad ki, rá egy-két hétre pedig a konkrét intézkedések is jöhetnek.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS