Budapesti lakásárak: három és fél év alatt közel 70 százalékos emelkedés

2019. 03. 27., 17:03

2015 negyedik és 2019 első negyedéve között közel 70 százalékkal emelkedtek a budapesti lakásárak a Budapesti Lakáspiaci Riport felmérései szerint.

A Budapesti Lakáspiaci Riport negyedéves felmérései alapján 2015 negyedik negyedévének árait vetették össze 2019 első negyedévének lakásáraival a budapesti újlakás-piacon. A fővárosban akkor átlagosan 500 ezer forint volt az új lakások négyzetméterára, ami az idei év elején elérte a 840 ezer forintot. Három és fél év alatt tehát közel 70 százalékos áremelkedés ment végbe.

„Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy a belvárosi új lakások ára emelkedett legnagyobb mértékben, a felmérésből az látszik, hogy Budán, Pesten, a belvárosban és a pesti külső kerületekben egyaránt 68 és 72 százalék között volt az áremelkedés mértéke. Egyedül a fejlesztők körében legnépszerűbbnek számító XIII. kerület lóg ki a sorból, amit érdemes külön is megvizsgálni, ugyanis az elmúlt három hónapban ott adták el a budapesti új lakások közel negyedét. Ebben a kerületben, szemben a többi városrésszel mindössze 44 százalékkal mentek feljebb az árak, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy néhány Duna-parti fejlesztés miatt már 2015-ben is meglehetősen drágának számított. Az azóta eltelt időszakban viszont jelentősen megnőtt a beruházások száma a kerület olcsóbb városrészeiben, ami miatt kevésbé tűnik drasztikusnak az átlagos áremelkedés” – mondta Futó Péter, a Lakás 2019 szakértője.

Az elmúlt három-négy év során bekövetezett drágulás okait többek között az alábbi tényezők magyarázzák:

  • az alapanyagárak emelkedése;
  • a munkaerőköltségek emelkedése;
  • erősödő befektetői kereslet;
  • növekvő bérek;
  • alacsony hitelkamatok;
  • lassan bővülő újlakás-kínálat;
  • állami támogatások bevezetése.

A mostani árak ugyan reálértéken is magasnak számítanak, de az egyre szigorúbb minőségi követelmények – például a következő években kötelezően bevezetésre kerülő energetikai szabványok – és az áfa 27 százalékra történő visszaemelése miatt egyelőre nem látjuk, hogy hol lehet az áremelkedés vége. A magasabb árak ellenére azonban évről-évre egyre többen döntenek a lakásvásárlás mellett. Számukra nyújthat segítséget a március 29-31. között a Millenárison megrendezésre kerülő Lakás 2019 kiállítás, ahol az érdeklődők személyesen is találkozhatnak a fejlesztőkkel és különböző lakáspiaci és hitelezési szakértőknek tehetik fel kérdéseiket a pénteki Lakás Klub Extra és a szombati Lakás Klub előadásait követően.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025. 07. 15., 15:20
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS