Csatlós Csilla: Másképpen vannak összedrótozva, de előrébb viszik a világot

Az IT szektorban, különösen a fejlesztők között nagyon nagy az autista érintettség, sokszorosa az átlag populációban találhatónak – kezdi a LinkedIn-en publikált, „Autista fejlesztő csapat – coaching” című írását Csatlós Csilla Executive Coach.

Ami a hétköznapi világban hátrány, az itt kifejezett előny. Mégsem tudnak velük sok helyen együtt élni, pedig fel kellene végre fogni, hogy többségük olyan munkát végez a fejlesztésben, amelyre normál elme nem képes. Másképp vannak összedrótozva, és én hiszem, hogy előrébb viszik a világot.

Nem az első auti-aspi projektem ez. Fontos elmondani, hogy diagnosztizáltan autista kisfiam van és a párom is egy rakás autisztikus tünettel él együtt. Én meg velük. Ami másnak átok és elviselhetetlen dolog az nekem csupa érdekesség és csoda.

Én szeretem az embereket úgy, ahogy vannak. Képes vagyok elfogadni őket a másságukkal együtt és bár nekem a csapatot kellett coacholnom, tudtam, hogy a vezetővel kell elsődlegesen dolgoznom majd, neki kell eljutnia a megértés és az elfogadás szintjére és kilépni abból, hogy „én nem tudok ilyen zombikkal dolgozni”.

Bemutattak a csapatnak. A reakció pont az volt, amit vártam nyolcból hat rám sem nézett, kettő is csak épphogy. Lego-t vittem magammal. Egy technics legot nyolc füzettel, nyolc csomagnyi legóval. Elmondtam nekik, hogy azért vagyok itt, hogy nektek jobb legyen és jobban érezzétek magatokat, majd kértem, hogy segítsenek összerakni nekem ezt a legót. Tudtam, hogy gyerekjáték lesz nekik. A lego mellé kaptak papírt is, hogy ha kérdezek, komment és név nélkül odaírhassák a véleményüket egy adott dologról. A legót elkezdtük építeni. Az első húsz perc néma csend. Aztán gyakorlott autista együtt élőként megkérdeztem, mi a három étel, amit megesznek.

Nem értették a kérdést, hogy miért érdekel ez engem. Elmeséltem a csapatnak, hogy autista kisfiam van és néhány féle ételen él születése óta. Tippeljenek, miket eszik meg. Tudtam, hogy fel fogják sorolni mind az ötöt. És az lett. Üres főtt tészta. Paradicsomos tészta, szigorúan hús és sajt nélkül. Palacsinta üresen. Babfőzelék leve. Gulyás csak burgonyából, hús és zöldségek nélkül.

Hárman már nevettek. Az egyik, akin láttam, hogy talán a legérintettebb, lehajtott fejjel, nem nézve rám azt kérdezte, hogyan erőltetem bele a fiamba a gyümölcsöket és a zöldségeket. Azt mondtam sehogy. Elfogadom őt olyannak, amilyen, ha nem akarja, nem kell megennie, és egyébként valami nagyon furcsa oknál fogva amúgy tökéletesen egészséges, szóval élő cáfolata a mai táplálkozástudományi elképzeléseknek. A párom sem eszik meg semmilyen zöldséget, és gyümölcsből is egyet, az őszibarackot. Évi 3 darabot. Nincs ezzel gondom. A kérdező negyed óra múlva már rám nézett, és tudtam, hogy nyert ügyem van.

A lego közben készült és beszélgettünk. Úgy, ahogy velük lehet. Szemkontaktust nem tartva, csendesen. Két óra alatt elkészült a lego, közben volt sok kérdésem, mit szeretnének másképp és mondtam, ha akarnak, válaszoljanak, ha nem akarnak, írják le.

- ketten azt írták a lapra, hogy teljesen egyedül akarnak dolgozni

- kérték, hogy ne legyenek meetingek, mert nekik az egész meeting kellemetlen

- kérték, hogy ne legyen one-on-one

- egy kérte, hogy soha ne nyúljon a takarítónő az asztalához, ő akarja letörölgetni

- hatan kérték, hogy legyen más világítás ott, ahol dolgoznak, aminek nem ilyen a fénye

- pontos feladatlistát kértek határidőkkel (jelezték, hogy állandó változtatások vannak a priorizálásban, és ezt nehezen viselik)

- egyikük kérte, hogy tudja, hogy bútorcsere lesz, de neki ez a szék kell, ne bántsák

Aztán a végén már nyolcból hatan a szó szoros értelmében beszélgettek velem. Egyikük mondta, hogy ezt az étel dolgot elmagyarázhatnám az anyjának, mert 27 éves, de nap mint nap bele akar tömni még mindig mindent, amit ő nem szeret. Láttam, hogy a legalapvetőbb gond az, hogy nem veszik figyelembe, hogy ők sokszor extrémen ragaszkodnak tárgyakhoz, nem bírják a változó dolgokat, nem szeretik az éles fényt és zajokat, nem szeretnek face to face kommunikálni... – alapvető dolgok, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni egy autista embernél.

És elhangzott, amit nem akartam hallani, hogy nem szeretik az új vezetőjüket, mert állandóan meg akarja őket változtatni, rájuk szól, ha hozzájuk beszél, nézzenek rá és állandóan lehetetlen helyzetbe hozza őket. Egyikük konkrétan azt mesélte, tudják, hogy a vezetőjük mások előtt nagy meetingen hasznos fogyatékosoknak nevezte őket.

Megígértem, hogy azon leszek, hogy változzon a helyzet. A végén megkérdeztem tőlük jöjjek-e még. Kettő bólintott, hat egyértelmű igennel válaszolt. A folyamat még megy, de a vezető már nincs a csapat élén, érkezett egy új, aki szintén érintett az autizmusban, de ahogy szépen mondani szoktuk, magasan funkcionál, így képes a csapatot is megérteni, de a feletteseivel is szót tud érteni. Hát így állunk.

Az autizmus jelenlegi társadalmi érintettsége a legújabb adatok szerint a jelenlegi iskolás populációban 1 százalék, a teljes népességben minden 70. ember érintett. Nem engedheti meg magának egyetlen cég és ország sem, hogy ezekre az értékes emberekre nem koncentrál, és azt sem engedheti meg, hogy megkülönböztesse őket.

Egyikük sem jelentkezett a fogantatáskor, hogy hello, én autista akarok lenni. Nem volt választási lehetőségük, így születtek és így kell élniük, nekünk, épeknek pedig kötelességünk segíteni őket.

Csatlós Csilla

ACC Executive Coach