Bánhidi Brigitta: Nyolcvan évre és egy napra is tervezek

Bánhidi Brigittát a gyors és tartós megoldások emberének tartják ügyfelei és kollégái is. Számvitel-vállalatértékelés szakos közgazdászként először a Citibank csapatát erősítette, majd az Erste Banknál vezette a lakossági termékfejlesztést. Jogi tanulmányokat is végzett, de 2008-ban, első gyermeke születésekor teljesen más irányba indult el: vezetők fejlesztésével kezdett foglalkozni. Mára 3500 órányi coaching tapasztalat van mögötte és közel 400 vezető vett részt egyéni vagy csoportos programjain. Saját módszertanával csupán néhány alkalom alatt hangolja össze egész menedzsmentek vezetési gyakorlatát vagy segít cégvezetőknek tisztán látni a stratégiai döntések erdejében. Ügyfelei a gyors és pontos meglátásaiért hálásak neki, és szeretik azt az elfogadó, alázattal teli, ugyanakkor vidám légkört, amiben könnyű szembe nézniük még a hibáikkal is. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 289. interjúja!

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Évről évre azt, ahol éppen tartok... pályamódosítóként az is beletelt pár évbe, mire rájöttem, tulajdonképpen ez még mindig ugyanaz a karrier, amit 20 évesen elkezdtem. Kellett a multis tapasztalat, a stratégiai fontosságú feladatok, a vezetői gyakorlat és a hagyományos női szerepekhez való visszatérés is ahhoz, hogy ma az a coach lehessek, aki vagyok. A magyar szakmai elismerés („Az Év Coacha” díj) nagyon hamar, 2012-ben eljött és a nemzetközi minősítési rendszerben is lépkedem előre a ranglétrán (mostanra Professional Certified Coach by ICF), de ezeknél sokkal fontosabb nekem az, hogy az ügyfeleim ajánlás útján jutnak el hozzám és ha kérem (néha, tenderanyagokhoz), akkor gondolkodás nélkül írnak megható értékeléseket a közös munkánkról. 2017 óta teszem folyamatosan nyilvánosan is elérhetővé a szerintem-helyes vezetésről vallott nézeteimet írásban („Az Elég Jó Vezető” sorozat a Forbes online-on) és a pandémia közben indult el a podcast sorozatom is („Life Hack Podcast” a Jazzy Rádión) – ezekre is nagyon sok a pozitív visszajelzés, ezért szívesen szánok rájuk időt.

– Milyen távra tervez?

– Egyrészt 80 évre, másrészt 1 napra. Megmagyarázom mindkettőt. Abban hiszek, hogy ha nincs meg az életünk vezérfonala, az, amit a legvégén majd szeretnénk tudni elmondani magunkról, akkor nehezen tudunk jó döntéseket hozni a hétköznapokban. Ügyfeleimet is el szoktam játszatni ezzel a gondolattal: képzeld el, hogy ott vagy a saját 80. szülinapodon és valaki szóra emelkedik, hogy Téged méltasson. Arról beszél, hogy hogyan éltél, mit adtál a világnak, miért szerettek melletted lenni és kik, milyen értékeket tartottál fontosnak – mit szeretnél hallani? Ha erre a kérdésre tudunk válaszolni, akkor már azt is könnyű lesz eldönteni például, hogy bent maradjunk-e a munkahelyünkön este hatig egy prezi legyártása miatt vagy menjünk inkább el a gyerekünk kosármeccsére... Az egy napot pedig azért mondom, mert néha még az is soknak tűnik. Olyan gyorsan tudnak megváltozni a körülményeink, hogy jobb, ha rugalmasak vagyunk és akár napon belül is tudunk változtatni, újratervezni, az időt máshogy felhasználni. Vállalkozóként és gyerekes anyaként ez talán még fokozottabban igaz, de a Covid-éve szerintem sok mindenki másnak is megmutatta, hogy a változáshoz való gyors alkalmazodásban rejlik a túlélés záloga, pláne, ha még a jó oldalát is képesek vagyunk meglátni az új helyzeteknek.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Most épp egy doktori iskolai felvételire készülök, talán eljön majd az idő, amikor PhD fokozatom lesz, a hibrid munkakörnyezetben hasznos vezetői gyakorlatot akarom feltérképezni. Ezen kívül előttem van még a nemzetközi Master Certified Coach vizsga és egyszer majd egy igazi TED színpadon is szeretném elmondani a gondolataimat. De ha ebből az egészből csak annyi valósul meg, hogy továbbra is 98 százalékos elégedettségi mutató mellett dolgozhatok az ügyefeleimmel, akkor is teljesen boldog leszek.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A gyerekeimtől. Ez egyértelmű. Tizenhárom éve vagyok anya és szeretném azt gondolni, hogy előtte is tudatosan éltem, de azt a fajta tükörbenézést, amit a gyerekeimtől megkaptam, nem is remélhettem korábban.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Az elmúlt évtizedben csak projekt szinten dolgoztam együtt kollégákkal, olyankor egyszerű a feladatom, mert eleve úgy válogatom ki a csapatot, hogy közösen akarjuk a maximumot adni az ügyfélnek. Ez mondjuk, bármiféle szervezetben hatalmas előny: ha egy vezető saját maga tud csapatot építeni, akkor képes belülről motivált, az ügy iránt elkötelezett embereket összegyűjteni és máris nem kell húznia-vonnia őket maga után. Korábban, amikor a bankszektorban dolgoztam és fix csapatom volt, igyekeztem a kollégáimnak a dolgok miértjét elmagyarázni és a lehető legkevesebbet beleszólni abba, hogy ők hogyan jutnak el a megoldáshoz. A legtöbben szeretik, ha partnernek tekintjük őket.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Következő életemben táncművész leszek, azt hiszem. A mostaniban csak 12 éves koromban kezdtem tánccal foglalkozni, ráadásul annyi minden más volt még mellette (zenéltem is, diákszervezetekben is aktív voltam), hogy akkor sem elég komolyan. A mai napig hobbim és szerelmem, de már elfogadtam, hogy ennél több csak akkor lesz, ha újjászületek. Egyébként nagyon szívesen főzök is, amit a családom és a baráti köröm lelkesen fogyaszt, többször mondták már, hogy éttermet is nyithatnánk. Az otthonunkat időnként átrendezem, de a tudományos alapokon művelt lakberendezés is kimaradt eddig, illetve a honlapomat is teljes egészében én készítettem el, az efféle időtöltést is nagyon élvezem. Az ezekben a közös talán, hogy szabadon alkothatok, de mégiscsak van egy kitűzött cél, amit el kell érnem. A korlátok mindig is ösztönzőleg hatottak rám és szeretem azzal is próbára tenni magam, hogy a lehető legkevesebb erőforrást felhasználva érjem el az adott célt – főzés közben például minél kevesebb edénnyel vagy munkában minél koncentráltabb fejlesztésekkel, innen is jön a mottóm, hogy Többet, kevesebbel!

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Megérzés alapján. Ez alatt azt értem, hogy bizonyos konferenciákra elmegyek előadni vagy csak belehallgatni, másokra nem. Egyes közösségi média posztokra reagálok, másokra nem. Magam is csak azt teszem ki, ami ott és akkor jó ötletnek tűnik – nincs előre eltervezett menetrendem, ami szerint cselekednék. És nagyon sok időt töltök emberekkel, nem csak munka kapcsán, hanem ebédek, reggelik, séták során is, pusztán azért, hogy beszélgessünk kötetlenül. Nem szeretem a nyomulós sales-t és szerencsére szükségem sincs rá, hogy ilyesmivel próbálkozzak.

– Mire sajnálja az idejét?

– Nem is tudom. Nincs sok ilyen. A takarítás folyamatát nem élvezem, és a tévéfilmek közül is csak kevés tud olyan hosszan lekötni, amennyit egy helyben kellene ülni miattuk. Viszont ha valami érdekel – például a weblapkészítés vagy egy-egy ügyfelem olyan kihívása, amivel még én sem találkoztam –, akkor képes vagyok heteket eltölteni az információk begyűjtésével és éjszakákon keresztül bütykölöm a gépem, amíg meg nem látom azt az eredményt, amihez már a nevemet tudom adni. Ha ennek a költségét kiszámolnánk, (pláne azzal együtt, hogy az alvás pótolhatatlan, nem is csak drága), akkor biztosan nem érné meg, de ami izgat és szórakoztat, arra nem sajnálom az időm.

– Mivel lehet felbosszantani?

– A be nem tartott igéretekkel. Vagy ha valaki kér egy ajánlatot, hogy húdesürgősmostazonnalkezdjünk, aztán sose jelentkezik többet. Bár olyan is volt már, hogy öt (!) évvel később előkerült, úgyhogy arra se mondhatom, hogy felesleges energiapazarlás lett volna.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A saját szakmámban szoktam önkénteskedni, 2012 óta dolgozom alapítványokkal és egyetemistákkal pro bono módon, mert fontosnak tartom, hogy az is hozzáférhessen a coaching jótékony hatásaihoz, aki adott helyzetében nem engedheti meg magának. Szerintem én ezzel többet tudok adni, mintha mondjuk, Afrikába mennék elefántokat menteni (de azért valaki azt is csinálja meg, legyen kedves).

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A tanulásra. Szerintem a mi világunk már arról szól, hogy ki tud gyorsabban alkalmazkodni, illetve ki tudja a változást vezetni, ehhez pedig az kell, hogy lépést tudjunk tartani a technológia vívmányaival és a társadalmi dinamikákkal. Emiatt én folyton tanulok, egyetemi kurzusokra és online tanfolyamokra is beiratkozom, látszólag össze nem függő témákban szedek magamra tudást. Ezt egyrészt élvezem is, másrészt tudom – mert már megtapasztaltam – hogy minden jó lesz valamire, egyszercsak eljön majd az a helyzet, amiben elő tudom rántani a megszerzett tudásomat és hasznomra lesz.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A tánc, a futás, a közös zenélés, az olvasás és újabban a frissen telepített erdőnkben a pici fácskák körüli gyomlálás. Ott úgy megy el 2-3 óra is, hogy 20 percnek tűnik, csak az éhség-szomjúság jelzi, hogy több telt el.

(Fotók: TB Photo)