Üzleti hősöket díjaznak – A Lucart támogatja az Atlas Awardot

2022. 08. 02., 20:23

Etika, fenntarthatóság, kreativitás: az Atlas Award célja, hogy felhívja a figyelmet ezen értékek fontosságára, és elismerje azokat az üzleti hősöket, akik mindezeket magukénak tudhatják. A nevezéseket szeptember 18-ig várják, győztest október 6-án hirdetnek. A Magyarországon Nyergesújfalun jelenlévő olasz Lucart Csoportnál a fenntarthatóság kiemelt terület, az idei Atlas Awardot a papíripari cég is támogatja. 2022 üzleti hősének díja már elkészült, amit a művész, Marco Veronese mutatott be az Atlas World rendezvényén.

Az ITL Group által 2019-ben alapított Atlasz Award célja, hogy évente nyilvánoson elismerje azon magyarországi székhelyű cégek vezetőit, akik képesek arra, hogy a megszokott keretekből kilépve gondolkozzanak a fenntarthatóbb jövő érdekében.

A díj mellett elindult az Atlas World nevű új platform, valamint három hálózatépítő rendezvényt is tartanak. Eddig az első ilyet tartották meg, ahol Marco Veronese olasz művész bemutatta az Atlas Award 2022 díjra készített alkotását.

A Lucart Csoport Közép-Kelet-Európáért felelős kereskedelmi igazgatója, Omar Balducci a támogatás kapcsán elmondta: „A Lucart Csoportnak fontosak e díj által elismert értékek. Elkötelezettek vagyunk a körkörös gazdasági modellek fejlesztése mellett. A higiénia javítását célzó megoldásainkkal gondoskodunk az emberekről és a környezetről, amelyben élünk, és dolgozunk. Egy jobb jövőt szeretnénk építeni, aminek a fenntarthatóság a kulcsa akár innovációinkban akár üzleti kapcsolatainkban.”

(Omar Balducci is rést vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 363. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Alessandro Farina, az ITL Group és az Atlas Award alapítója elmondta: „Két évszázados vállalkozói hagyományokkal rendelkező olasz családból származom. Fiatal koromtól kezdve megtanultam az üzleti élet fő értékeit: az etikát, a kreativitást és a fenntarthatóságot. A vállalkozóknak erkölcsi kötelességük az elődjeik és a jövő generációk felé egyaránt, hogy jobb világot építsenek. Arra vagyunk hivatottak, hogy inspiráljuk a következő generációkat”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.