Tőkebevonás után már 2 milliárd dollárt ér a TIER

Tőkebevonás után már 2 milliárd dollárt ér a TIER
2021. 10. 27., 16:30

A TIER, Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója bejelentette, hogy sikerrel zárta legújabb, 200 millió dolláros, D sorozatú tőkebevonását, ezzel a vállalat megszilárdította pozícióját, mint Európa legtöbb tőkét bevonó mikromobilitási vállalata. A mostani tőkeinjekció, egy szélesebb körű tőke- és hitelfelvétel részeként, a korábbi befektetők, valamint az új partnerként belépő, a környezettudatos befektetéseiről ismert M&G Investments révén valósult meg. A 2 milliárd dollárra értékelt TIER eddig összesen, 660 millió dollárnyi forrást gyűjtött tőkejuttatás és hitelfinanszírozás formájában.

2018-as indulása óta a TIER hatékony üzemelése és minőségi szolgáltatásai révén Európa vezető mikromobilitási szolgáltatójává vált. A német vállalat eddig 135 000 e-rollert, e-kerékpárt és e-robogót helyezett üzembe 16 ország 150 városában, köztük idén októberben Budapesten is.

A TIER a friss tőkét felvásárlásokra és stratégiai célú beruházásokra kívánja felhasználni, miközben szeretné bővíteni nemzetközi jelenlétét a stratégiai piacokon. A vállalat tervei között szerepel multimodális flottájának európai és közel-keleti kiterjesztése további beruházások révén, valamint a TIER Energy Network hálózat kiépítésének folytatása, amely a helyi vállalkozások által üzemeltetett akkumulátor-töltőállomások révén valósul meg.

„Lawrence, Matthias és Alex változás iránti szenvedélye az egész szervezetet áthatja, a TIER dubaji központjától egészen a berlini főhadiszállásig. A TIER igen hamar az európai mikromobilitási ágazat vezetőjévé vált, olyan vállalattá, amelyet a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége megkülönböztet a versenytársaktól. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk eddigi útjuknak, és az elkövetkező években is stabil partnerként számíthatnak ránk” – mondta Amer Alaily, a Mubadala Capital - Ventures európai igazgatója.

„A TIER az elmúlt három évben kimagasló növekedést mutatott, bővítette multimodális termékkínálatát, fontos iparági partnerkapcsolatokat épített ki, jelentős pályázatokat nyert. Meggyőződéssel és bizalommal tölt el bennünket a TIER kiemelkedő vezető szerepe a környezetvédelem, társadalmi felelősségvállalás és felelős vállalatirányítás (ESG) terén, ami lehetővé teszi számukra Európa vezető mikromobilitási vállalatként betöltött pozíciójuk további erősítését, a sikerek egyre gyorsabb elérését ebben a rendkívül versengő iparágban" – tette hozzá Niranjan Sirdeshpande, az M&G befektetési csoportjának igazgatója.

Alex Gayer, a TIER Mobility pénzügyi igazgatója elmondta: „Új és már meglévő befektetőink bizalma és meggyőződése segít bennünket növekedési célkitűzéseink elérésében, és hozzájárul a TIER piacvezető szerepének európai megszilárdításában. Ez a tőkefinanszírozás további erőt biztosít ahhoz, hogy multimodális piaci jelenlétünket globálisan bővítsük, valamint stratégiai beruházásokat és felvásárlásokat hajtsunk végre. A járművekre vonatkozó beruházási igényeinket a felszabaduló hitelkapacitásból tudjuk majd fedezni. Célunk, hogy a TIER az európai mikromobilitás hajtóerejévé váljon, az elektromos rollermegosztó szegmensben betöltött vezető szerepünkre alapozva”.

„A mostani finanszírozás további forrásokat biztosít a TIER alapvető küldetéséhez, vagyis, a mikromobilitás átalakításához. Az, hogy ilyen rövid idő alatt felhasználóink több mint 80 millió utat tettek meg járműveinkkel, és ezzel több mint 13 millió autós utazást váltottak ki, jól mutatja, hogy a városok világszerte keresik a biztonságosabb közlekedési hálózatok kiépítésének módját, és a széndioxid-kibocsátás csökkentés irányába mozdulnak el” – tette hozzá Lawrence Leuschner, a TIER Mobility vezérigazgatója és társalapítója.

A TIER Budapest mellett idén számottevően bővítette jelenlétét Európában, valamint a Közel-Keleten. Olyan városokban indították el szolgáltatásukat, mint Manama (Bahrein), Utrech (Hollandia) vagy London, ahol megnyerték a város első e-roller rendszerének üzemeltetésére kiírt pályázatot.

(Fotó: TIER)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-09 05:50:00
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS