Rövidre zárta a NAV a hajdú-bihari akkumulátorbizniszt

2024. 08. 09., 09:40

Összesen több tonna akkumulátort adtak le jogosulatlanul az elmúlt években azok, akiket a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei ellenőriztek Hajdú-Bihar vármegyében.

A NAV adatbázisa „piros jelzést” mutatott több magánszemélynél is. Egyikük ellenőrzésekor kiderült, hogy a munkahelyéről, többnyire engedély nélkül hozta el az áramfejlesztőket, amely miatt lopás bűncselekmény gyanúja is felmerült. A 69 éves férfi elmondta: a többi fémhulladékot különféle munkákért cserébe kapta, az elmúlt három évben közel 8,5 tonnát értékesített.

A másik férfi szintén 8,5 tonna fémhulladékkal üzletelt, de ő tovább színezte a történetet. Azt állította, hogy folyamatosan járja a környékbeli erdős utakat és területeket, onnan szedi össze az elhagyott akkumulátorokat. Miután az egyenruhások felhívták a figyelmét a valós nyilatkozattételi kötelezettségre, kiderült, valóban járta a környéket, miközben autójából hangosbemondón keresztül szólította meg a lakosságot a fémhulladékok begyűjtésére, felvásárlására, amelyre vonatkozóan engedéllyel nem rendelkezett.

A pénzügyőrök fémkereskedelmi törvénysértés miatt indítottak eljárást és lopás bűncselekmény miatt feljelentést tettek. Az elkövetők akár több millió forint bírságra is számíthatnak.

Fémkereskedelmi szabályok
A fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter olyan fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett. Kizárólag saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető fémkereskedelmi engedély nélkül fémkereskedő részére, illetve adható át koncesszori fémkereskedőnek. Az ellenszolgáltatásért (pl. ház körüli munkáért, telekrendezésért stb.) cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.
A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is. 2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át
hívja fel a figyelmet a NAV.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-15 13:25:00
Magyarországon elsősorban Budapest, valamint több egyetemváros lehet érintett, miközben az uniós csomag másik fontos iránya a lakáskínálat bővítése, az engedélyezés gyorsítása és a bérlakásfejlesztések ösztönzése.
2026-09-15 09:25:00
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS