Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 13-án kezdődő 50. héten.
KIEMELT ELLENŐRZÉSI TÉMAKÖRÖK
A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától ellenőrzik a kivás adózókat. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.
A NAV ellenőrzései 2021 évben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszál. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre. A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.
DÉL-BUDAPEST
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága és a NAV Bevetési Igazgatósága munkatársai 2021. december 18-ig ellenőrzik a jövedéki termékeket forgalmazó budapesti kiskereskedőket, vendéglátóhelyeket. A revizorok a pénzügyőrökkel közösen elsősorban a jövedéki termékek beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
Az igazgatóság munkatársai már június óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amelyek székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
BÁCS-KISKUN MEGYE
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a vásárokon, piacokon, kitelepüléseken és a bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek. Az ellenőrök a szabályos számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. A revizorok megjelenésére hivatali munkaidőn túl és hétvégén is számítani lehet.
BARANYA MEGYE
A NAV baranyai munkatársai december 13. és 19. között
ellenőriznek. A revizorok a megye egész területén, hétvégén is fokozottan ellenőrzik az adventi vásárokban, a közterületeken, és a piacokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek értékesítését, valamint a vendéglátóhelyeket.
A hivatal munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik az online pénztárgépek forgalmi információit, és azok az adózók számíthatnak az ellenőrök megjelenésére, akiknél az adatok nem tükrözik az ünnepi időszak megnövekedett forgalmát.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 7. és 16. között a megye területén fokozottan ellenőrzik a nagyobb bevásárlóközpontoknál, piacokon az adventi, ünnepi termékeket, karácsonyi ajándékokat árusítók, illetve vendéglátók nyugta- és számlaadását, továbbá a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését.
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 24. között az adventi vásárokat, a fenyőfaárusokat és az ünnepekhez kapcsolódó termékeket árusító vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
HAJDÚ-BIHAR MEGYE
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 13. és 31. között a fenyőfa árusokat és egyéb ünnepi, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik.
A megyei építkezéseken a revizorok továbbra is vizsgálják a szabályszerű foglalkoztatást.
HEVES MEGYE
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. decemberben a megyei adventi vásárokon, piacokon az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A NAV szakemberei vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai decemberben a vásárokon, piaci kitelepülésen az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) szezonális termékek árusítóit ellenőrzik.A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 29. és december 24. között az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.
NÓGRÁD MEGYE
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. december 13. és 17. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a játékot, szaloncukrot, dísztárgyat értékesítő kiskereskedőknél, illetve a közterületen, karácsonyi vásárokban árusítóknál. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
PEST MEGYE
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 22-étől a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
SOMOGY MEGYE
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 49-51. héten az adventhez kapcsolódóan a fenyőfaárusokat, az édességgel és kézműves termékekkel kereskedőket, a zöldség- gyümölcskereskedőket, a halárusokat és piacokat, adventi vásárokat ellenőrzi. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
TOLNA MEGYE
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 31. között az ünnepekhez kötődő termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik.
A revizorok vizsgálják üzletekben és közterületen is a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a jövedéki szabályok betartását, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.
VAS MEGYE
A NAV Vas megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 25. és december 24. között – az adventi vásárokon, kitelepüléseken és piacokon – az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
VESZPRÉM MEGYE
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 23. között a megye egész területén piacokon, adventi vásárokban, alkalmi kitelepüléseken ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, valamint a fenyőfa-kereskedőket. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
ZALA MEGYE
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 31. között az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, közterületen értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta-, és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
Az igazgatóság munkatársai 2021. november 1. és december 19. között a jövedéki termékeket forgalmazó kiskereskedőket is ellenőrzik. A revizorok a jövedéki termékek beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését, az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.
ADÓTRAFFIPAX
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
Az ivóvízkincset kímélő és alacsony energiafelhasználású üzemmel bővül Szolnok több mint hét évtizede fejlődő vegyipari ökoszisztémája az elektrolitgyártás vezetői közé tartozó KunlunChem százmillió eurót meghaladó befektetésével.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.