Ezek lesznek a NAV fő „célpontjai” 2021-ben

2021. 02. 04., 19:15

Az adóhivatal közzétette idei ellenőrzési tervét.

A NAV elsődleges feladata 2021-ben is a költségvetés bevételeinek biztosítása. Ebből adódóan az együttműködő és jogkövető adózókat változatlanul segíti, ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel – olvasható az adóhivatal közleményében.

A NAV az adókijátszásra specializálódott társaságok kiszűrésére, továbbá adatvagyona széleskörű felhasználásával a jelentős költségvetési kockázatot hordozó adózók, tevékenységi körök ellenőrzésére, valamint a célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésekre koncentrál.

Kiemelt figyelmet fordít az építőiparra, a számítástechnikai termékek kereskedelmére, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelemre, a zöldség- és gyümölcskereskedelemre, valamint az „adózatlan” jövedéki termékekre. A forgalom dinamikus növekedése, valamint a 2021. évi jogszabályváltozások miatt a NAV továbbra is figyelemmel kíséri az e-kereskedelmet.

Fókuszba kerül az adókedvezmények igénybevételének, továbbá a nemzetközi információcserében érkezett adatok hasznosításával a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése.

A bújtatott foglalkoztatás feltárására idén továbbra is kiemelten vizsgálja a NAV a katát választó adózókat és foglalkoztatókat.

A NAV támogató eljárásokat végez a 2020. évi adatok alapján a foglalkoztatotti bejelentések és a járulékbevallások közti (T1041-08-as bevallás) eltéréssel rendelkező adózóknál, továbbá a nemzetközi információcsere-adatok szerint adókötelezettségüket nem teljesítő adózók körében

A NAV a jogkövető adózók részére továbbra is lehetőséget ad a feltárt hibák, hiányosságok önkéntes javításra, önellenőrzések benyújtására.

A NAV honlapján az Adótraffipax rovatban továbbra is elérhetők a jogkövetési vizsgálatok, próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai.

A NAV 2021-es részletes ellenőrzési terve itt is letölthető.

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS