Kell egy hét együttlét – A fiatal vállalkozóknak is

2018. 11. 15., 10:03

A Fiatal Vállalkozók Hetén eddig is számos üzlet és barátság köttetett, legyen így a mostani, 11. alkalommal is – mondta Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a rendezvény első budapesti összejövetelén november 14-én a Bálnában.

Az elnök hangsúlyozta: egyik generáció sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, együtt kell dolgozniuk. A gazdasági siker kulcsa azonban a generációváltás, amellyel a FIVOSZ a napokban külön konferencián foglalkozott.

A vállalkozó szellem sajnos egész Európában kevésbé erős, mint Ázsiában – emlékeztetett Kovács Patrik, hozzátéve: az Európai Unióban működő vállalkozások 99,9 százaléka kis- és középvállalkozás. A kezdő vállalkozók ma komoly támogatásra számíthatnak, „100 milliárd forint keresi a jó ötleteket”. Kovás Patrik kiemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) vállalkozásfejlesztési projektjeit is, amelyekről itt írtunk.

A Fiatal Vállalkozók Hetét a Global Entrepreneurship Week nemzetközi mozgalom keretében rendezték meg, amely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata.

Bagdy Gábor: egy jól működő városban öröm fiatal vállalkozónak lenni

Öt gyerekem van, tisztában vagyok a generációk között fennálló gondolkodásbeli különbségekkel – mondta köszöntőjében Bagdy Gábor. A főpolgármester-helyettes elmondta: a vállalkozásokhoz fontos a támogató környezet, ahol jó élni, jó bulik vannak és nemm mellesleg jó cégeket lehet indítani. Ebben Budapest egyre jobban teljesít: a főváros az Economist Intelligence Unit által összeállított „legélhetőbb városok listáján” 2010-ben még a 55., az idén viszont már a 34. helyen állt.

Egy jól működő városban öröm fiatal vállalkozónak lenni, és a fiatal vállalkozók nélkül a város nem is juthat előre – hangsúlyozta Bagdy Gábor.

További cikkeink a Fiatal Vállalkozók hetéről

FVH 2018

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS