Andy Vajna: egyetlen percet sem a pénzért dolgoztam

2018. 11. 15., 12:30

Legyél talpra esett, legyél te a világon a legjobb! – tanácsolta Andy Vajna (74) javarészt ifjú hallgatóságának a Fiatal Vállalkozók Hete FIVOSZ-rendezvényén a budapesti Bálnában.

Nem tudom, hogy mennyien látták a Bálna zsúfolásig megtelt nagytermében ülők közül „A miniszter félrelép” című vígjátékot. De aki nem látta, az is tud róla, hogy Andy Vajna volt a producer.

A Fiatal Vállalkozók Hetén a FIVOSZ szerdai rendezvényén jó sokan voltak a 25 évnél fiatalabbak. A filmet pedig 1997-ben forgatták. A 21 évvel ezelőtti sikertörténet 750 ezer nézőt ültetett a mozikba. Amellett, hogy Kern Andrásék parádéztak, a rekordhoz az is kellett, hogy Vajna megreformálta a forgalmazást. Ugyanabban az időben 23 moziban vetítették – ahogy azt az Egyesült Államokban is csinálják. „Csak” át kellett venni, ami működik. És harcolni kellett azért, hogy működhessen.

Andy Vajnának volt miről beszélnie a Bálnában. Senki nem mondhatja, hogy nem tapasztalt róka. Sokat tudunk róla, talán olyasmit is, aminek nem örül, hogy tudjuk. Mosolyogva jegyezte meg például, hogy a mai napig pipa a papájára. Mert az első ötletrohamát, hogy Hongkongban fogjon fiatalemberként paróka bizniszbe, nem támogatta. Anyukája aztán kisegítette, asztal alatt odacsúsztatta a 3 ezer dollárt. Ennyi kellett az induláshoz. A pénzt hamarosan visszaadta a mamának, s persze a papával is kibékültek később.

Ez egyszerű, esetleg már többször olvasott sztori, de a hallgatóság örül neki. Mint ahogy azt is lesik, hogy a magyar filmipar fellendítésével megbízott kormánybiztos milyen tanácsokkal szolgál.

Hogy milyenekkel? Mondjuk, azzal, hogy akarjál a világon a legjobb lenni abban, amit csinálsz. Érted?! A második már hátrányban van, a harmadikkal pedig nem sokan foglalkoznak. (Speciel ezt én gondolom így.) Szóval: találd ki, hogy miben leszel a legjobb, aztán állítsad fel annak megfelelően a saját szabályaidat, és minden mást rúgjál fel!

Szabályokat felállítani nyilván nem elég, azokat be is kell tartanod. Legyél őszinte magadhoz, ahogy másokat se csapjál be! Ha ezt is tartod, nincs más hátra, mint a kőkemény munka. Dolgozz rengeteget, de azt úgy csináld, hogy élvezzed minden percét. És úgy élvezzed, hogy közben ne a pénzért tegyed a tennivalót, a pénz majd az elért eredmények jutalma lesz. Vajna állítja: életében egyetlen percet sem a pénzért dolgozott.

Elég sok mindent kipróbált, volt néhány nagy kudarca is, de ha valaki nem bukik, az sosem lesz igazán sikeres és boldog. Nem ártana, ha ezt végre Magyarországon is egyre többen felfognák. „Ha buktál, állj fel, porold le a szennyet, ami rád tapadt, tanulj a kudarcból, és kezdjél valami újba” – vallja Vajna. Sokat dolgozott, kezdve azzal, hogy 14 éves fejjel veselkedett neki az angoltanulásnak. (Hazatérésé után jó néhány évvel már a magyart sem töri…)

Dolgozik a mai napig. Reggelente mindig felállít magának egy feladatsort, motiválja saját magát – ott vannak a rádiók, a kaszinó biznisz, a film. Megjegyzem: a TV2-t nem említi. Hírek szerint ugyanis az hamarosan elkerül tőle.

Azt is mondja, hogy élete folyamatos startupokkal volt és van tele, csak korábban ezt még nem így hívták. Ha valamiben fantáziát lát, abba most is befektet. Amikor hazajött, az volt számára a legszokatlanabb, hogy triviális dolgokról kellett meggyőznie a munkatársait. Mert itthon valahogy imádnak mindenre nemet mondani elsőre, ahelyett hogy a megoldáson járnának az agyak.

Szerdahelyi Csaba

További cikkeink a Fiatal Vállalkozók hetéről

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS