A megosztott autókat 25-30 százalékkal többen használták 2023-ban, mint egy évvel korábban – közölte a Jövő Mobilitása Szövetség.
A három nagy hazai autómegosztó (carsharing) szolgáltató – a GreenGo, a wigo és a Mol Limo – autóival indulásuk óta a felhasználók több mint 70 millió kilométert tettek meg.
Szakértők számításai szerint a megosztott használatú autók akár 6-12 magán, vagy céges tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben, csökkentve a város autós terheltségét, a foglalt parkolóhelyek számát és a dugók méretét.
A szövetség szerint a saját használatúakhoz képest a megosztott autók sokkal kevesebbet állnak, így minél inkább elterjednek, annál több parkolóhely szabadul fel.
Kárpáti András, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke hangsúlyozta: céljuk a carsharing megoldás szorosabb integrációja a fővárosi közlekedési rendszerbe, hogy az autómegosztás minél több embernek biztosíthasson fenntartható autós közlekedési alternatívát.
Míg az autómegosztók hazai indulásakor a saját helyett elsősorban azoknak érte meg anyagilag megosztott autót használni, akik aránylag kevés kilométert tettek meg évente, addig az autófenntartási költségek növekedésével ma már akár évi 18 000 kilométernél is igaz ez. (MTI)
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
A zónaolvadék-csapdát szállító hajó a Duna romániai szakaszán halad Magyarország felé, az érkezését egy-két héten belül várjuk – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.