2023. június 23. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 06. 23., 07:42

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Megszűnik az élelmiszer árstop, 15 százalékos lesz a „kötelező akciózás”, változnak a babaváró hitel és a csok szabályai

Augusztus elsejéig hosszabbítja csak meg a kormány az élelmiszer árstopot, a „kötelező akciózást” magasabb fokozatba kapcsolja, a „városi csokot” megszűnteti, a babavárót pedig szigorítja.

568 ezer forint – vagy 443 ezer forint – volt áprilisban „az átlag magyar” bruttó keresete

2023 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 568 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,5, a nettó átlagkereset 15,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Május végéig több cég került felszámolási eljárás alá, mint 2022-ben összesen

Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent.

ÉVOSZ: a feketén foglalkoztatottak fele az építőiparban dolgozik

Az építőipar adta tavaly a feketén foglalkoztatott munkavállalók 51 százalékát a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által vizsgált ágazatok közül – tájékoztatott hatósági adatok alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Akár 3-4 hónap alatt szakmát szerezhetünk

Számos olyan tanfolyam érhető el, amelyekkel 3-4 hónap alatt szerezhetünk új szakmát. Ráadásul nem csak diákok csemegézhetnek a választékból.

Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer: megjelent a módosító jogszabálytervezet

A közzétett jogszabálytervezet számos lényeges módosítást tartalmaz „A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól” szóló 80/2023. (III. 14.) kormányrendelethez képest. A várható változások közül a leglényegesebbeket a PwC Magyarország adószakértői foglalták össze.

A szokásosnál 40 százalékkal több életbiztosítást kötöttek

Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól.

Andrejka Zoltán: Egész konkrét jövőképem van

Szeretném Magyarország egyik legerősebb tanácsadói csapatát felépíteni és összetartani – mondta az Üzletemnek Andrejka Zoltán, a Quantille társalapító-ügyvezetője.

Megalakult a Magyar Marketing Szövetség női tagozata

2023. június 22-én megalakult a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Női Marketing Tagozata.

Összefogtak a magyar kozmetikumok sikeréért

A Magyar Termék Nonprofit Kft. új terület felé fordul, egyértelmű szándéka, hogy segítse a hazai kozmetikai és szépségipari gyártókat a minél jobb piaci eredmények elérésében. A paletta igencsak széles, hiszen kétszáznál is több különböző hazai gyártó kozmetikai termékéből és szolgáltatásából választhatnak a fogyasztók.

Ez az elektromos sportautó már 6 perc alatt feltölthető

A gyorstöltő megoldásokat fejlesztő cég elérte, hogy a Lotus új autója akár egy gyors kávészünet alatt teljesen feltölthető legyen. Az eredmény korszakalkotó, mert a hosszú töltési idő máig az egyik legkomolyabb érv az e-mobilitás piacképességével szemben.

Interneten keresztül újítanák meg a recepteket a betegek

Egyre többen várják el, hogy még nagyobb arányban jelenjenek meg a digitális megoldások az egészégügyben – derül ki az EY több mint 6000 fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből.

Bezárhatja kapuit a bajai számlagyár

Közel félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy bajai férfi által irányított bűnszervezet. A NAV munkatársai nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a bíróság három fő letartóztatásáról döntött.

Közlekedési infrastruktúra-fejlesztés: jutott Magyarországnak is a 6,2 milliárd euróból

107 közlekedési infrastrukturális projektnek ítélt támogatást az Európai Bizottság összesen több mint 6 milliárd euró összegben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből, a közlekedési infrastruktúrába történő stratégiai beruházások uniós eszközéből.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS