Akár 3-4 hónap alatt szakmát szerezhetünk

2023. 06. 22., 11:41

Számos olyan tanfolyam érhető el, amelyekkel 3-4 hónap alatt szerezhetünk új szakmát. Ráadásul nem csak diákok csemegézhetnek a választékból.

Azoknak, akiknek még nincs teljesen betáblázva a nyaruk vagy esetleg van egy kis szabadidejük, és szívesen belevágnának valami újba, érdemes körülnézniük a felnőttképzések között. Számos olyan tanfolyam indul ugyanis, amelyeket egy nyár alatt is el lehet végezni, így ősztől már akár egy új területen helyezkedhetünk el. A képzésekre 16 éves kor fölött érdemes jelentkezni, és érdemes alaposan elolvasni azt is, milyen előképzettség szükséges a jelentkezéshez.

„Általában húsz és ötven év közöttiek jelentkeznek felnőttképzésekre, de ezeken a tanfolyamokon nincs felső korhatár” – mondta Szabó Andrea, a TanfolyanGURU.hu oktatási szakértője.

Ezek a legnépszerűbb szakmák

„A pedagógiai, kereskedelmi szakmák a nők körében népszerűbbek, míg az építőipari és védelmi képzéseket inkább a férfiak választják. A nők nagyobb arányban jelentkeznek felnőttképzésekre” – tette hozzá a szakértő.

Idén nyáron több olyan képzést is indítanak, amelyek egy nyár alatt elvégezhetők. Az érdeklődők a dajka, drogerista, élelmiszer eladó, műszaki eladó, ruházati eladó, pénztáros, ingatlanközvetítő, aranykalászos gazda, állatgondozó, kutyakozmetikus, személy- és vagyonőr, valamint szobafestő tanfolyamok közül választhatnak idén. Szabó Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy egyszerre több képzés elvégzését nem szokták ajánlani.

„Több egyidejű képzés esetén az órák ütközhetnek, de ha mégsem, a felkészülés miatt akkor sem ajánlott. Ezek intenzív képzések, rövid idő alatt sajátítják el a résztvevők az adott szakma fortélyait. A felnőttképzésekre jellemző, hogy nem csak az órán átadott ismeretek fontosak, hanem nagyban építenek az önálló tanulásra, gyakorlásra is. Ehhez természetesen a képzők biztosítják a szükséges tananyagot” – magyarázta Szabó Andrea.

Azok számára, akik a betervezett nyaralás miatt aggódnak, fontos információ, hogy a felnőttképzések esetében a tanórák 20-30 százalékáról lehet hiányozni. Ez képzésenként eltérő, ezért mindig egyeztetni kell a választott felnőttképzővel.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS