2022. november 7. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 11. 07., 08:13

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november második hetében?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 7-én kezdődő héten.

130 jelöltből választották ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye Prima díjasait

A Miskolci Nemzeti Színházban rendezték meg a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének Prima Díj gáláját, ahol az Év Vállalkozója Díjakat is átadták november 5-én.

Az új lakások harmada Budapesten épült 2022 első három negyedévében

2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Ingatlan.com: érzékelhető az óvatosság is az új lakások piacán

„Az infláció miatt növekvő megélhetési kiadások, a lakáshitelkamatok emelkedése, az építkezések drágulása is szerepet játszik abban, hogy sokan elhalasztották a lakásépítést vagy az újlakás-vásárlást.”

A kiegészítő kedvezmények miatt népszerű még mindig a CSOK

Az illetékmentesség és a támogatott hitel milliókkal teszi vonzóbbá a támogatást.

Mekkora vagyonnal rendelkeznek a magyar háztartások?

A statisztikai hivatal kiadványa a 2020-as adatokat ismerteti.

Ipari árak: Magyarország a második az EU-ban, csak Bulgáriában van durvább áremelkedés

Az augusztusi 43,1 százalék után szeptemberben 41,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

Változik a jegybanktörvény, újabb adósságfék jöhet a hitelekre

Átszabja a kormány a jegybanktörvényt. A jogszabálytervezet szerint újabb adósságféket vezethet be a magánszemélyek hiteleire az MNB elnöke, akinek a fizetését az Állami Számvevőszék elnökének béréhez kötik. Ezután a jegybanknak a nyeresége 50 százalékát kötelezően be kell fizetnie a költségvetésnek, ha viszont a büdzsének kell állnia az MNB veszteségét, azt öt év alatt, egyenlő részletekben teheti meg – foglalja össze a tervezett változásokat a Bank360.hu.

Egyre lassul a használtautó-import

2022 októberében éves mélypontjára került a Magyarországon forgalomba helyezett külföldi használt személyautók száma.

November közepétől életbe lép a vállalkozói kamatstop

A november közepén életbe lépő, és a tervek szerint június végéig tartó vállalkozói kamatstop összesen 80 milliárd forintos tehercsökkenést eredményez.

19 milliárd forint támogatás az őshonos állatfajták megőrzésére

Megszülettek a döntések a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című vidékfejlesztési felhívás idén benyújtott támogatási kérelmeinek 90 százalékáról.

20 focipálya méretű a JYSK ecseri elosztóközpontja

A 200 millió eurós beruházásból létrejött logisztikai bázis az ország legnagyobb ilyen létesítménye

4500 kocás vállalattá nő a FirstFarms Hungary

Felépültek a FirstFarms Hungary Kft. új állattartó telepeinek épületei a Békés megyei Pusztaföldváron és Telekgerendáson. A dolgozók kiválasztása is megkezdődött, miközben zajlik a technológiai kivitelezés.

Bugacon és Kiskunmajsán ütötte fel fejét a madárinfluenza

A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

A NAV „gyűjtötte be” a Hollandiába tartó szállítmányt

A NAV munkatársai az M5-ös autópályán egy bolgár kamiont ellenőriztek, amely az okmányok szerint gyűjtőárut szállított Hollandiába.

Elrajtolt az első borüzleti menedzserképzés a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Nemcsak a hazai, de a nemzetközi borszakma is komoly érdeklődést mutatott a Tokaj School of Wine Business (TSWB) egyedülálló borüzleti képzése iránt, rögtön az első évfolyamba Nagy-Britanniából és Szlovákiából is érkeztek hallgatók.

Konkrét intézkedéseket kér Sarm-es-Sejkben az Európai Bizottság

Az EU konkrét intézkedésekre szólít fel minden részes felet a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása és a Párizsi Megállapodás tiszteletben tartása érdekében.

Tiszta technológiák: 3 milliárd euró innovatív projekteknek

Az Európai Bizottság 3 milliárd eurót fektet be a tiszta technológiákkal kapcsolatos innovatív projektekbe a REPowerEU megvalósítása és Európa orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való energiafüggetlenségének felgyorsítása érdekében.

Mélypontra esett az európai logisztikai ingatlan kínálat

Az európai logisztikai területek kínálata új mélypontra esett, az átlagos üresedési ráta a régióban kevéssel 2,3 százalék alatt van, ami 50 bázispontos csökkenést jelent az előző évhez képest – állapítja meg legfrissebb kutatásában a CBRE.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS