Bugacon és Kiskunmajsán ütötte fel fejét a madárinfluenza

2022. 11. 05., 11:15

A Bács-Kiskun megyei Bugac településen található, mintegy 450 darab tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Kiskunmajsán található 800 darabosos tömőlúd-állományban ugyancsak a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már gyanú alapján megtették, ezenkívül a kontaktgazdaságokat is felszámolták a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében. A fertőzött gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet, mely utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére is.

Új intézkedésként Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein:

– Tilos a víziszárnyas baromfik betelepítése és mozgatása. Ez alól kivételt csak az azonnali vágásra történő szállítás jelent, ilyen esetben az állatmozgatást megelőző 72 órán belül kötelező a szállítással érintett termelési egységenként 20 kloáka és 20 légcső/garat tampon beküldése a Nébih diagnosztikai laboratóriumába.

– Nem víziszárnyas baromfik vágóhídra és továbbtartásra szállítását megelőzően 72 órán belül szintén kötelező a szállítással érintett termelési egységenként 20 kloáka és 20 légcső/garat tampon beküldése a Nébihbe.

Mindegyik esetben a szállításnál közreműködő szolgáltató állatorvos felelőssége, hogy a szállítás csak a kedvező laborvizsgálati eredmények birtokában valósulhasson meg.

A fentieken túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző kötelező tamponvizsgálat, de mostantól ez esetben is a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása.

A magas kockázatú megyékben, azaz Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban mostantól ismét kötelező zártan tartani a baromfikat. Ezen megyékben a „háztáji” állományokra érvényes új előírás a fedett helyen történő etetés, itatás és esetükben is, bár nem kötelező, de erősen ajánlott a zártan tartás.

A kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS