2022. február 3. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 02. 03., 08:23

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Krisán László: minden helyzetben a vállalkozások valós igényeit szolgáljuk ki és együtt fejlődünk velük

A vállalkozói igényeket folyamatosan monitorozva működtetjük rendkívül kedvező kamatozású hiteleinket, még ebben a magasabb és folyamatosan emelkedő kamatkörnyezetben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Csizmadia Gábor: Szeretnék a legjobb lenni abban, amit csinálunk

Minden nap minden percében minden kollégánk komoly felelősséget vállal – mondta az Üzletemnek Csizmadia Gábor, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének és a VOSZ Somogy megyei szervezetének elnöke.

Pontosította a kormány a BIREG-szabályokat

A legfontosabb tudnivalókat az RSM Hungary szakértője foglalta össze.

Figyeljen a 3 millió forintos határra – Közeleg a KATA nyilatkozattételi határidő

A KATA eddigi talán legnagyobb változása volt a tavaly bevezetett 3 millió forintos értékhatár, ami akkor kap szerepet, ha egy vevő részére ennél nagyobb összeget számlázott a kisadózó. Az ezt meghaladó összegek után a vevő, külföldi vevő esetén pedig a kisadózó fizet 40 százalékos különadót.

Újra lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

Újranyílik a mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Február 28-ig lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosításhoz

2022. február 1–28. között újra megnyílt a csatlakozás lehetősége a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez.

Az Agrárkamara falugazdászainak jelezhetik a kertészetekben okozott viharkárokat

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász-hálózata országszerte közreműködik a hétvégi viharok miatt a temelőeszközökben keletkezett károk felmérésében.

Folyamatosan drágul a benzin és a gázolaj, pénteken sem lesz megállás

Pénteken tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.

Történelmi csúcson a benzin ára Németországban

Történelmi rekordot döntött az E10-es benzin napi átlagára Németországban: február 1-jén átlagosan 1,712 euróba (608 forintba) került egy liter üzemanyag a kutaknál.

Infláció az eurózónában: hatalmasak a különbségek, 3,3 százaléktól 12,2 százalékig terjed a skála

A 2021. decemberi 5,0 százalék után januárban 5,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az EU közös pénzt használó tagállamaiban – tájékoztatott az Eurostat.

Egy nap alatt hét bank emelte meg a hitelkamatait

A kamatemelések februárban is folytatódnak, a hónap első napján több nagybank is drágított a hitelein.

Dittel Gábor: 800 ezer forintos fizetéssel is nehéz gyakorlott kamionsofőrt találni

Minden korábbinál súlyosabb krízishelyzet állt elő a fuvarozásban. 

„Telitalálat”: 13-ból 13 hosszabbító bukott meg a fogyasztóvédelmi vizsgán

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált laboratóriuma tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek.

Február 18-ig lehet jelentkezni a szakképzésbe

Fontos döntést kell meghozniuk február első felében a végzős általános iskolásoknak, hamarosan lejár a középiskolai jelentkezési határidő.

Ezek a startupok tehetik zöldebbé Budapestet

Egy nagyváros fejlődéséhez és élhetőbbé tételéhez olyan újító ötletekre van szükség, amelyek képesek megreformálni a már meglévő rendszereket. Ilyen innovatív megoldásokat kerestek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Smart Budapest Ötletversenyén.

Az e-kereskedelemben folytatja a TV2 korábbi vezérigazgatója

Simon Zsolt, a TV2 Csoport volt társtulajdonosa International Head of Marketplace pozícióban folytatja karrierjét a Webshippynél.

Az adatelemzés a biztosítók versenyelőnyének kulcsa

A Capgemini legfrissebb kutatása szerint tíz biztosítóból csupán négy mondhatja el magáról, hogy kockázatfelmérése és árazása tény-és adatalapú, míg mindössze 18 százalékuk képes az adatok érdemi felhasználására a működés optimalizálása és a versenyelőny kialakítása érdekében.

Tony Nicol: Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni

A LEAX nemzetközi vállalatcsoport 2022 februárjában ünnepli megalapításának 40. évfordulóját.

Marwin Ramcke az EOS Csoport új vezérigazgatója

Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja, az EOS Csoport vezérigazgatói tisztségét 2022 február 1-jétől Marwin Ramcke, a vállalat korábbi kelet-európai részlegének vezetője tölti be.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS