Tony Nicol: Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni

Tony Nicol: Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni
2022. 02. 02., 15:58

A LEAX nemzetközi vállalatcsoport 2022 februárjában ünnepli megalapításának 40. évfordulóját. A négy évtizedes növekedés és siker tükrében a LEAX globális belső kampánnyal mond köszönetet dolgozóinak a közösen elért eredményekért, melyekben a magyarországi leányvállalat, a LEAX Hungary Zrt. is jelentős szerepet vállalt.

A Leax Group a fémmegmunkálás világszerte elismert specialistája, mely elsősorban a haszon- és személygépjármű-iparban, a kemény és lágy CNC-megmunkálás területén kínál professzionális megoldásokat, beleértve a precíziós fogazott alkatrészek gyártását, az indukciós és betétedzést, valamint a felületkezelést és összeszerelést.

A családi műhelytől a globális vállalatcsoportig

A LEAX 1982-ben családi vállalkozásként kezdte meg működését Svédországban. A cég ma már globális jelenléttel büszkélkedhet a két alapító-tulajdonos, Lennart Berggren and Axel Seger innovatív személetének köszönhetően, akik a kezdetekkor talán nem is álmodtak arról, hogy az egy köszörűgéppel induló, 150 m2-es műhely négy évtized alatt 1100 főt foglalkoztató, 170 millió euró éves forgalmú, nemzetközi vállalattá fejlődik.

A LEAX jelenleg 6 országban (Brazília, Kína, Lettország, Magyarország, Németország és Svédország) összesen 8 saját gyárral és 1 beszerzési irodával (India) rendelkezik; ezenkívül tulajdonrésze van 3 svédországi gyárban is. Személy- és haszongépjármű-ipari, bánya- és építőipari, valamint általános ipari és mezőgazdasági gépgyártóipar beszállítóként a cégcsoport termékei 40 országba közvetlenül, több mint 150 országba pedig kereskedelmi partnerein keresztül jutnak el.

Magyarországon is sikertörténet

A LEAX 2013 óta van jelen Magyarországon. A mezőkövesdi LEAX Hungary Zrt.  több, mint 200 munkatársa foglalkozik fémforgácsolással, elsősorban az általános gépipar területén. A cégcsoporthoz hasonlóan a mezőkövesdi gyár fő profilja is a CNC megmunkálás, ezen belül az esztergálás, a marás, a köszörülés, valamint az egyszerű összeszerelés.

A mezőkövesdi telephely fejlődése az első naptól kezdve figyelemre méltó. A siker azonban nem csak a megrendelési volumen és a bevételek növekedésében mérhető: legalább ilyen fontos mutató a csekély fluktuáció, ami a vállalatcsoportra egyébként is jellemző, és stabil alapot biztosít a hazai menedzsment ambiciózus növekedési terveihez.

Évfordulós kampány: fókuszban az ember

A jubileumi kampány rávilágít a skandináv vállalati kultúrára és értékrendre, melyek a LEAX mindennapjait világszerte átszövik. A kampánnyal a vállalatvezetés nemcsak a munkatársak elkötelezettségét és hozzáállását köszöni meg, hanem elismeri az emberközpontú szemlélet fontosságát, mint az eddigi sikerek kulcsát és a jövőbeli fejlődés zálogát.

„Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni. A mi termékünk az innováció. Műszaki tökéletességre törekszünk, és ennek az alapját hozzáértő és elkötelezett munkatársaink jelentik. Meghatározó értékeink a tisztelet és bizalom, valamint az odafigyelés ügyfeleinkre” – nyilatkozta Tony Nicol vezérigazgató.

Bár a LEAX három kontinensen van jelen és nemzetközi vállalatként határozza meg magát, máig megőrizte a kis családi vállalkozás értékeit: a megbízhatóságot, a kiváló termékeket és az emberközpontú vállalati kultúrát. A nemzetközi piacokat célzó, fejlett gyártási megoldásai mellett a LEAX ezekre a tulajdonságokra alapozva kívánja globális jelenlétét növelni, valamint a tervezés, fejlesztés és iparosítás területén kivívott vezető szerepét erősíteni. Ezek a nagyívű célkitűzések magukban foglalják a legmodernebb technológiákat, az automatizálást, a fenntarthatóságot, a karbonkibocsátás csökkentését és a gyártási kapacitások bővítését.

A hatékony működés, az alacsony munkaerő-fluktuáció, a karcsú vállalati struktúra és az agilis döntéshozatali folyamatok közösen támogatják a LEAX növekedési céljait.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.
2025-11-11 11:10:00
A munkavállaló alapvető kötelezettsége, hogy a munkáját a munkáltatói utasítások szerint végezze. Felmerülhetnek azonban olyan helyzetek, amikor kérdésessé válik, hogy az utasítást a munkavállaló köteles-e követni. Milyen esetben tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? Milyen következményekkel járhat, ha a munkavállaló megtagadja a teljesítést? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS