2021. július 16. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 07. 16., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

A CIB Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Újraindítási Programhoz

Három új finanszírozási konstrukció bevezetésével a CIB Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Újraindítási Programhoz, ezzel a lépéssel a mikro-, kis- és középvállalati ügyfelei rendkívül kedvező kondíciókkal juthatnak finanszírozáshoz.

Az MKB egyre sikeresebb a vállalati hitelpiacon

Az MKB ügyfelei jelentősen megerősödve vághatnak neki a nyitásnak és erre a bank okkal büszke.

Minden fejlesztési pályázatot befogad a kormány

Soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett a vállalkozásoktól, ezért a kormány úgy döntött, hogy minden pályázatot befogad.

Nem szárnyalt májusban a mélyépítés

2021 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 18,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony szintet.

Zenevezérelt arculattal folytatja a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Egy zenekarnak nem elég magas színvonalú művészi teljesítményt nyújtania, hanem profi piaci szereplőként is kell működnie, mert nem támaszkodhat kizárólag az állami támogatásra – mondta az Üzletemnek Balaton Anita, a FleishmanHillard Café ügyvezető igazgatója.

Sok buktatója van a házilag készült ingatlanbérleti szerződéseknek

Sok buktatója van annak, hogy az ingatlanbérleti szerződések 80 százaléka házilag készül - figyelmeztet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Meddig vagyok jogosult ingyenes orvosi ellátásra, ha befejeztem a tanulmányaimat?

Az ingyenes orvosi ellátás nem a tanév végéhez, hanem a diákigazolvány érvényességéhez igazodik. A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után a diákigazolvány október 31-éig érvényes. Ez után még további 45 napig jár az ellátás, ha a jogviszony a megszűnése előtt legalább 45 napig folyamatos volt – hívja fel a figyelmet a NAV.

Így változtak a behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos áfaszabályok

A legfontosabb tudnivalókat a NAV és a Pénzügyminisztérium szakértői foglalták össze.

A cégtemető nem megoldás

A felelősség-átviteli perek szinte mindegyikét megnyerte a NAV.

A negatív hatások tompításáról szól ez a nyár

Az uborkaszezonban sem szabad reflexből berántania a kéziféket a cégeknek, a megoldás sokkal inkább az, hogy másfajta marketing eszközöket kell alkalmazni.

ITM: eddig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak

Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást – jelentette be Bodó Sándor.

A nyugdíjigény bejelentéséhez szükséges okmányok

Kisebbfajta adminisztrációs tortúrára kell felkészülnie annak, aki nyugdíjigényét szeretné bejelenteni. Számos okmánya szüksége lesz annak, aki a nyugdíjigény bejelentését tervezi.

Csapatjátékos vagy különc, csupaszív vagy újító? – Te milyen vagy, amikor dolgozol?

Saját személyiségünk nemcsak a csapatdinamikát befolyásolja, de meghatározza azt is, hogyan érezzük magunkat saját munkakörünkben, illetve, hogy például hozzánk fordulnak-e a kollégák segítségért, esetleg egy szelet süteményért.

Fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből.

Vaskúton nyílt meg a 600. magyarországi SPAR-üzlet

Folytatódik a SPAR bővülése, júliustól már a hatszázadik üzlet várja a vásárlókat. A jubileumi új áruház a Bács-Kiskun megyei Vaskúton nyílt meg a SPAR Partner Program keretében. A franchise-hálózat már 102 magyar településen jelen van.

190 millió forintos állami támogatással fejleszt a Piringer Kft.

A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át.

Még idén bevezethetik az elektronikus fuvarlevelet Magyarországon

Hamarosan elindulhat a hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló új digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét.

Történelmet írt a St. Andrea pincészet

Magyar vörösborral ilyen még nem történt.

Kertész Domokos robottengeralattjáró fejlesztésével futott be

Robot tengeralattjáróval, biodegradációs rendszerrel, vakoknak és látássérülteknek segítő eszközzel és újrahasznosított esernyőkabátok ötletével nyertek 21 év alatti fiatalok az első alkalommal megrendezett Év Felfedezettje díjért folyó versenyen.

Kenőpénz járt a szabálytalan OKJ-vizsgáztatásért

Öt embert gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek, mert szabálytalan vizsgáztatással több millió forint kenőpénzhez jutottak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
2023-09-22 09:22:25
A fiatalok 54 százaléka részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban a K&H ifjúsági index szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS