Kenőpénz járt a szabálytalan OKJ-vizsgáztatásért

2021. 07. 15., 19:45

Öt embert gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek, mert szabálytalan vizsgáztatással több millió forint kenőpénzhez jutottak – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a korábban egy megyei kormányhivatal osztályvezetőjeként dolgozó kormánytisztviselő és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzések adatait tároló elektronikus rendszert létrehozó és kizárólagos rendszergazdaként üzemeltető informatikus átalakította a rendszer működését.

Ez alapján az egyes – Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmai – vizsgák a rendszer felhasználói felületén nem jelentek meg, csak az általuk és velük együttműködő személyek számára látható „titkos felületre” kerültek. Így a vizsgabizottság tagjainak elsődleges kijelölésére feljogosított, területileg illetékes szakmai és gazdasági kamarák nem értesülhettek ezekről a vizsgákról, emiatt vizsgabiztosokat sem tudtak kijelölni.

A kormánytisztviselőnek így volt lehetősége egyes vizsgáknál vizsgabizottsági tagok kijelölésére, és így elérte, hogy a vizsgára a jogszabályi előírásokat megszegve bejelentettek sikeres vizsgákat tegyenek. A szabálytalanul lebonyolított sikeres vizsgák ellenértékeként 2019 őszétől a kormánytisztviselő és felesége által irányított, vizsgára felkészítő tanfolyamokat és vizsgáztatást szervező gazdasági társaságok több mint húsz vizsgázótól – esetenként 150 000 és 440 000 forint közötti pénzbeli juttatást kaptak.

A nyomozó ügyészség az ügy felderítése, bizonyítékok beszerzése érdekében a héten több helyszínen összehangolt akciót hajtott végre, amelynek előkészítésében a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az elfogásokban pedig a Készenléti Rendőrség működött közre.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük három őrizetét rendelték el, két gyanúsított esetében letartóztatásukat indítványozták – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS