Az orosz reklámpiac tavaly mindent vitt a régióban

2018. 11. 15., 15:00

Magyarország egy helyet javítva a második helyet foglalta el 2017-ben a 15 közép-kelet-európai ország reklámpiacán az egy főre eső kiadások tekintetében.

A közép- és kelet-európai tagügynökségeket is tömörítő Café Affiliate Network (CAN) elkészítette éves jelentését a régió reklámpiacának helyzetéről. A 2 milliárd eurós bővülés háromnegyede az orosz piacot gazdagította – írja a Kreatív Online.

Az orosz piac méretéből adódóan is nagyjából akkora, mint a többi ország reklámpiaca együtt: a teljes közép-kelet-európai régió nettó 13 milliárd euró reklámbevételt könyvelt el a CAN iparági adatokra támaszkodó becslése szerint. Ez 2 milliárd euróval több, mint 2016-ban.

Annak érdekében, hogy a reklámgazdaságot jóval összetettebb módon lehessen értelmezni, a CANnual Report szerzői felállították a weCAN rangsort, amely évről évre a 15 közép-kelet-európai ország reklámpiacának teljesítményét hasonlítja össze az egy főre jutó hirdetési kiadások százalékos összevetésével.

Magyarország egy helyet javítva a második helyet foglalta el a listán, az egyik legerőteljesebben növekedő reklámpiaccal rendelkezik a régióban. Igaz, a növekedésnek a motorja az állami reklámköltés drasztikus emelkedése volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS