Mivel lehetne lecserélni az orosz olajat?

2022. 04. 01., 12:57

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben érvénybe léptetett szankciók nagy felfordulást okoztak a piacokon, többek között a nyersanyagoknál is. A K&H alapok kezelőjének szakértője szerint tartósan magasban maradhatnak az árak, drága maradhat például az olaj. Európa orosz energiafüggőségének csökkentése érdekében tett lépések miatt komoly lehetőségek lesznek befektetési szempontból a zöld és fenntartható megoldásokban.

Teljesen új befektetési forgatókönyvek készültek világszerte, miután február végén Oroszország fegyveres konfliktusba került Ukrajnával. Emiatt a nyersanyagok jelentősen drágultak, felfordulás volt az energiapiacokon, jelentős ingadozás-zuhanások volt a részvénytőzsdéken.

A K&H alapok kezelője szerint egy hónappal a fegyveres konfliktus kitörése után valamelyest nyugodtabbá vált a környezet, de a konfliktus gazdasági hatásai elhúzódóak lehetnek.

„A mostani környezetben arra számítunk, hogy az energiahordozók és általában a nyersanyagok ára a jelenlegi magas szinteken stabilizálódhat, tehát tartós lesz ez a hatás. Fontos azonban látni, hogy jelentős dráguláson vannak túl a nyersanyagok, így óvatosan kell bánni a nyersanyag befektetésekkel és alapokkal” – mondta Bánhalmi Gábor a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája.

A konkrét árfolyamokat ismertetve azt mondta, hogy a különböző nyersanyagok közül

l  az olaj árfolyama idén 40 százalékkal emelkedett,

l  a gáz ezzel párhuzamosan 50 százalékkal drágult,

l  az ipari fémek közül az alumínium, a cink, a nikkel 15-55 százalékos áremelkedést mutatott.

A szakember szerint a krízis miatt sok európai ország lépéseket tett annak érdekében, hogy csökkentse az orosz energiától való függőségét. Emiatt hosszabb távon komoly lehetőségei lesznek a zöld- és a tágabb értelemben vett fenntartható befektetéseknek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS