Románok is jelentkezhetnek az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Programra

2019. 11. 04., 14:00

A Pro Economica Alapítvány mindhárom székelyföldi pályázati csomagja sikertörténetnek számít. Maros, Hargita és Kovászna megyében a következő időszakban új élelmiszer-feldolgozó üzemek, vágóhidak és modern szállodák épülnek magyar kormányzati támogatásból.

Az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program keretében a magyar kormány által finanszírozott pályázati rendszer lebonyolítója, a marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány idén a három székelyföldi megyére összpontosít – írja a Krónika.

Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatója elmondta: a kis összegű mezőgazdasági pályázatok finisbe értek – már megvan az 5293 nyertes –, de mivel az elutasított 300 pályázó közül szinte mindenki fellebbezett, ezek elbírálása miatt kitolódott a szerződések aláírásának határideje.

Újdonságnak számít az idén meghirdetett turisztikai pályázat, amellyel olyan nagyberuházókat akartak megcélozni, akik Székelyföld felkapott turisztikai régiójában fektetnének be több száz turista fogadására és ellátására alkalmas szállodák és szállodakomplexumok építésével.

Kozma Mónika szerint Székelyföld-szerte is sok panzió épült a rendszerváltás óta, de a tömegturizmus terén továbbra is nagyok a hiányosságok.

Román nemzetiségű személy is pályázhat, de a pályázati űrlapot magyarul kell kitöltenie. Vannak román nevű nyertesek is, akiknek valószínűleg falubeliek segítettek, mint ahogyan vannak román vállalkozók, akik finanszírozáshoz jutnak a nagy összegű pályázatok révén is.

Kozma Mónika azt is elmondta, hogy az alapítványt eddig egyetlen román állami hatóság sem ellenőrizte. A román Versenytanáccsal tartják a kapcsolatot, ahonnan időnként adatokat kérnek a pályázati rendszerről.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS