Nem jut elég pénz az erdélyi magyar színházakra

2019. 07. 03., 11:00

Anyagi gondokkal küzdenek a romániai színházak, így az erdélyi magyar társulatok is. Az intézmények költségvetéséből sok helyen nem futja új bemutatókra és csökkenteni kell a személyzet számát.

Nehéz anyagi helyzetbe kerültek a romániai színházak, miután a kormány csökkentette a kulturális intézményeknek nyújtott állami támogatást. Késnek a kifizetések, az intézmények költségvetéséből sok helyen nem futja új bemutatókra, illetve csökkenteni kell a személyzet számát – írja a Krónika.

Vasárnap este mintegy kétszázan, köztük több színész tüntetett Bukarestben a Győzelem téren, többen olyan feliratú táblákkal: „A kultúra nélkül a nép könnyen manipulálható”. A tiltakozásra reagálva Klaus Johannis államfő a Facebook-oldalán azt írta, együtt érez a kulturális intézmények költségvetésének csökkentése ellen tiltakozó művészekkel.

A színházak összköltségvetésére nem elegendő az az összeg, amit az államtól, valamint az őket fenntartó városi vagy megyei önkormányzatoktól kapnak – így sok intézmény abba a helyzetbe került, hogy nem tudja megvalósítani a terveit.

Több erdélyi magyar színházban jelentették be a vezetők, hogy a jövő évadra tervezett előadásokat nem tudják megtartani, és a munkatársak számát is csökkenteni kényszerültek.

„A Ceaușescu-korszakban a színészi munkát a bányászokéhoz hasonló nehéz testi munka kategóriájába sorolták, aki a szakmában dolgozik, jól tudja, hogy ez így is van. 1990 után drasztikusan csökkentek a bérek, úgyhogy a fizetésemelés nagyon jól jött az utóbbi időben, csak az a gond, hogy nem rendeltek ehhez kiegészítő összegeket, így a színházak működése, a produkciók elkészítése került veszélybe” – mondta Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója.

Noha bevételek és nézőszám tekintetében is jó évet zárt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, az egész évben tapasztalható költségvetési problémák beárnyékolták a művészi munkát.

A színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila szerint az évad végén többsíkúan lehet értékelni. „Gazdasági szempontból jó évet zártunk. A nézőszám is emelkedett. Művészileg mindig szubjektív az évad értékelése, ha ilyen sokan jöttek, nem lehetett olyan rossz. Személy szerint el tudtam volna képzelni egy művészileg gazdagabb programot, de ennyire engedte a pénztárcánk” – mondta Gáspárik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS