Pénteken elrajtol a kis- és közepes vállalkozások számára meghirdetett hiteltámogatási program Romániában.
Nem „nagy bumm” a román kormány által a kis- és közepes vállalkozásoknak meghirdetett hiteltámogatás, de mindenképpen valós segítség lehet a cégeknek, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot.
Működési költségekre, beruházásokra, fejlesztésekre is igényelhető ugyanis a támogatás – értékelte a Krónika megkeresésére a pénteken rajtoló programot Parajdi Borbála, a marosvásárhelyi Eurotop Consulting pályázati tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.
Ez nem vissza nem térítendő támogatás, tehát a hitelt vissza kell fizetni, viszont az állam a pénzügyminisztériumon keresztül garantálja azt, továbbá a hitelköltségeket is fedezi, és ebben az évben a kamatokat is átvállalja.
A szakértő szerint ez egyszerű és gyors segítség, amit a vállalkozások igénybe vehetnek, nagy összeget különítettek el erre a célra a költségvetésben, tehát mintegy 40 ezer vállalkozás élhet a lehetőséggel.
Kétféle hiteltámogatást lehet kérni: működési költségekre, illetve befektetésre, fejlesztésre vehetnek fel kölcsönt a cégek. A mikrovállalkozások, illetve a kis cégek esetében az állam 90 százalékban garantálja a hitelt, a közepes cégeknél 80 százalékban, tehát oda kell figyelni, hogy a 10, illetve 20 százalékos garanciát tudja szavatolni az igénylő.
A hitelkérelmezőnek vállalnia kell, hogy az év végéig nem bocsátja el az alkalmazottait.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.