Még nem heverte ki a zuhanást a mezőgazdaság Szlovákiában

2019. 10. 22., 11:45

A rendszerváltás utáni drasztikus zuhanást csak évekkel a 2004-es uniós csatlakozást követően sikerült legalább részben kihevernie a szlovák mezőgazdaságnak.

Szlovákiában az ország uniós csatlakozását követően nőtt a mezőgazdaságban dolgozók fizetése, az ágazat azonban még mindig csak 3,4 százalékkal járul hozzá a GDP-hez – írja az Új Szó.

„A rendszerváltást követő években az ágazat magasan veszteséges volt, bár a mínuszok az évek folyamán fokozatosan enyhültek. A visszaesést befolyásolták a gazdasági reformok, az árliberalizáció, a külföldi konkurencia megjelenése és a mezőgazdasági üzemekben beállt változások is” – nyilatkozta Zuzana Chrastinová, a pozsonyi Agrár- és Élelmiszergazdasági Kutatóintézet (VÚEPP) elemzője.

1989-ben euróra átszámítva még közel 600 millió eurós támogatást kapott a mezőgazdaság, 1991-ben viszont már csak 350 millió euró volt a dotáció értéke.

Az 1993-as évet követően pedig alig több mint 200 millió eurós támogatásban részesültek a gazdák. Pozitív változásra csak Szlovákia uniós csatlakozását követően került sor, és arra is csak fokozatosan.

Szlovákia uniós csatlakozása óta az akkori 86,6 ezerről mára 44 ezerre csökkent az ágazatban foglalkoztatottak száma.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS