Elárulták a szlovákok, hogy mit csinálnának 750 euróval

2019. 10. 30., 11:45

A szlovákiai családok a nem várt bevételekkel is egyre felelősebben bánnak. A spórolási kedv a nők és a 15–29 év közötti fiatalok körében a legnagyobb.

Az IMAS International elemzői legfrissebb nemzetközi felmérésükben arra keresték a választ, mit kezdenének a válaszadók egy hirtelen jött összeggel, amely nagyjából az adott ország egy alkalmazottra jutó átlagos havi bevételeinek felel meg. Szlovákiában azt kérdezték, mit tennének, ha 750 euró ütné a markunkat – írja az Új Szó.

A megkérdezettek az említett 750 eurónak nagyjából a 77 százalékát, vagyis 577 eurót tennének félre vagy fektetnének be, majdnem 20 euróval többet, mint egy évvel korábban”– nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

A megkérdezettek 29 százaléka az egész összeget félretenné vagy befektetné valahová, ahelyett, hogy elköltené. A 7 százalékuk az 500 és 750, 30 százalékuk a 300 és 500, 18 százalékuk a 150 és 300, 7 százalékuk pedig az 1 és 150 euró közötti összeggel tenné ugyanezt.

A spórolási kedv a nők és a 15–29 év közötti fiatalok körében a legnagyobb, míg az 50 év felettiek jóval nagyobb hányada költené el az említett összeg nagy részét.

Csehországban a 90, Romániában a 84, Magyarországon a 60, Horvátországban az 50, Szerbiában pedig a 44 százalékát tennék félre a váratlanul kapott pénznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-13 17:50:00
Az érdeklődések száma már emelkedést mutat, és az ingatlanértékesítők is optimistábban tekintenek 2026-ra – derül ki a zenga.hu felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS