Bárd alatt a kisvágóhídak Erdélyben?

2019. 06. 05., 10:15

Sok gazdaközösség szeretné, ha a közelében kisvágóhíd működne, azonban sokaknak nem éri meg Romániában ezeket működtetni.

Az állattenyésztésben szép eredményeket elérő Hargita és Kovászna megyében egyetlen vágóhíd sem üzemel, a gyergyószentmiklósit nemrég zárta be tulajdonosa, de az észak-erdélyi megyék sem állnak sokkal jobban – írja a Krónika.

A három vágóhíddal rendelkező Maros megye ilyen szempontból éllovas, de itt is nagy a leépülés – húsz évvel ezelőtt a megyében még negyven kisebb és nagyobb vágóhíd működött. Az erdélyi gazdaegyesületek régóta keresik a minivágóhidak beindításának lehetőségét, de nem sok sikerrel.

Fazakas Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének elnöke szerint a fő baj az, hogy a viszonylag kisebb befektetést igénylő mobil vágóhidak üzemeltetése nagyon nehéz, mert beindításukhoz a nagyobb vágóhidakhoz hasonló állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági követelmények szükségesek.

Az elnök arról is beszélt, hogy az egyik Maros megyei magyar község polgármesterével próbáltak közösen megoldást találni, de kiderült, hogy az önkormányzati út sem járható. Ahogy a szemétszállítást vagy az ivóvízellátást országszerte kivették a polgármesteri hivatalok kezéből, az önkormányzatok más gazdasági tevékenységet sem tudnak már közvetlenül, saját cégeiken keresztül felvállalni.

Dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság főállatorvosa szerint a költségeket növeli. Azonban a fő gond a kis állatszámra megoszló aránylag magas költség.

„Ha egy vágóhíd szolgáltatás formájában végez például bérvágást gazdák számára, gazdaságilag nehezen tartható fenn, mert a személyzeti és a rezsiköltségeket nem tudja kitermelni” – magyarázta a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.
2023-06-09 10:31:15
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS