A korlátozások miatt újra térdre kényszerültek a vendéglátósok Romániában

2021. 10. 19., 10:45

Újra lesújtottak a koronavírus-világjárvány megfékezése miatt bevezetett korlátozások a romániai vendéglátóiparra. Mivel alacsony az átoltottság, továbbá egyre többen betegszenek meg és szorulnak kórházi ellátásra, ismét térdre kényszerült a gazdaság egyik ágazata.

Ma már nincs olyan megyeszékhely a tágabb értelemben számított Erdélyben, ahol a kávézókba, éttermekbe betérő vendégnek ne kellene bizonyítania, hogy már legalább tíz napja megkapta a Covid–19 elleni oltás második – a Janssen esetében az első – adagját, vagy legalább tíz, ám nem több mint 180 napja átesett a betegségen – írja a Krónika.

Sok helyen tovább nehezíti a vendéglátósok mindennapjait, hogy a helyek csak kapacitásuk 50 százalékával üzemelhetnek. A rezsiszámlák közben egyre magasabbak, így sokuk számára mára már újfent a lét a tét.

A Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége megpróbálkozott közös álláspontot kialakítani, de ez nem sikerült, mert a cégvezetők véleménye megoszlik. Van, aki áttért a házhoz szállításra, vagy bezárt, nem vállalták, hogy a zöldigazolvány mentén szelektálják a vendégkört, mások nem is kérik a bizonylatot, inkább kockáztatják a hatalmas bírságot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 20:11:24
A magyarországi vállalatok idén is pályázhatnak az Effekt 2030 díjra. A megújult szakmai elismerést olyan környezeti, társadalmi és vállalatirányítási megoldásokkal nyerhetik el a cégek, amelyek valódi hatást, változást eredményeznek, és jó példával szolgálnak az ESG egyes területein.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS