Az olasz Itinera Spa, és a román Retter Projectmanagement Srl. cégekből álló konzorcium építheti az A3-as, észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszát és a vásárhelyi bekötőutat – közölte a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
A társaság 2015 januárja óta immár a harmadik győztes konzorciumot hirdeti ki a Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres pályaszakasz, valamint a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőút megépítésére – írja a Krónika.
A csaknem négy évvel ezelőtti pályázatot megnyerő román cégcsoport azt követően bontott szerződést, hogy az aláírás után több mint egy éven át a román hatóságok nem adták át számára a munkaterületet.
Az útszakasz megépítésére kiírt pályázat győzteseként tavaly szeptemberben az osztrák Strabag társaságot hirdette ki a CNAIR, de a versenyben alul maradt cégek megóvták az eljárást.
Az óvásokat elbíráló országos tanács döntése és a Bukaresti Táblabíróság ítélete nyomán bízta meg a CNAIR az olasz-román konzorciumot.
Az első győztes áfa nélkül 179,78 millió lejért, a második 192,06 millió lejért, a harmadik pedig 209,98 millió lejért vállalta a munka elvégzését. A kivitelezőnek 18 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. Szerződést akkor írnak alá vele, ha a következő tíz napban nem óvják meg az alulmaradt cégek a versenytárgyalást.
A Nestlé Hungária Kft. 1,8 millió euró értékű, éves szinten 1,5 GW teljesítményű napelempark átadását ünnepelte Szerencsen, ami egyben a több mint 30 éve Magyarországon tevékenykedő svájci vállalat operációjának legújabb fejlesztése.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.