Nyári egyetemre várja a Szomszédok a nyugdíjasokat Veszprémben

2019. 06. 13., 08:45

Nyári szabadegyetemet szervez a nyugdíjasoknak Veszprémben az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet a Pannon Egyetemmel közösen. A premier június 26-án lesz szakmai előadással, kulturális programmal és kötetlen beszélgetéssel. A 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond Veszprém város polgármestere, Porga Gyula.

Újít az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a Pannon Egyetem. Júniusban, júliusban és augusztusban is programot szerveznek a nyugdíjasoknak a Pannon Egyetemmel közösen Veszprémben – tudta meg az Üzletem Dolgos Attilától.

A KÖZÉSZ alelnöke, az Északi Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet elnöke elmondta: a nyári szabadegyetem programját gondosan válogatták össze. Arra törekedtek, hogy sokakat érintő fajsúlyos témák mellett mindig legyen színes kulturális program is. A Nyugdíjas Egyetem gondolata jó ideje felmerült, s idén már debütál is a program.

Június 26-án Veszprémben a Pannon Egyetemen várják az érdeklődőket, akik a nyitónapon „leckekönyvet” kapnak. Akik mindhárom nyári napon (június 26., július 31., augusztus 14. ) ott lesznek a rendezvényeken, oklevelet vehetnek át, valamint részt vesznek egy nyereményjátékban.

A Nyugdíjas Egyetemet támogatja Veszprém önkormányzata. Az ünnepélyes nyitás után először Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora tart előadást „Globális éghajlatváltozás – tények és tévhitek” címmel.

A kulturális szórakoztatásról a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad műsora gondoskodik. Vidám versek, jelenetek kerülnek terítékre 20. századi klasszikusoktól – Nóti Károlytól, Rejtő Jenőtől, Heltai Jenőtől, Karinthy Frigyestől és Vadnay Lászlótól.

A szervezők úgy gondolják, hogy az egyre nagyobb számban munkát vállaló nyugdíjasok „vevők” a tartalmas kikapcsolódásra, ami találkozik a Szomszédok vezetőinek elképzeléseivel. Azt szeretnék, ha a kezdeményezésből hagyomány válna, s ehhez Veszprémben minden adott.

Az egyetemmel közös cél, hogy szeptemberben folytatódjon a kezdeményezés, és az őszi szemeszterben újabb három napon láthassák vendégül az idősebb korosztályt.

Aki kíváncsi a Nyugdíjas Egyetemre, annak csupán regisztrálnia kell a Szomszédok weboldalán – a részvétel díjmentes. Fontos tudni, hogy mindhárom szabadegyetemi nap előtt külön-külön lehet majd jelentkezni.

(A fotó illusztráció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS