A munkahely-teremtési program új eleme legfeljebb 9 hónapon át biztosíthat állami hozzájárulást a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők elhelyezkedéséhez. A 2021. november 1-jétől kérhető támogatás három hónapon át fedezheti az újonnan felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit, a folytatásban pedig Vállalkozások munkaerő támogatása keretében fél évre igényelhető az összesen 600 ezer forint – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A program kibővítésével a 30 év alattiak után így összesen kilenc hónapig kaphatnak támogatást a vállalkozások. Először azt kell vállalniuk, hogy teljes, vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést, vagy felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás, amelynek mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a garantált bérminimum kétszerese, azaz 438 ezer forint. A munkáltató ezt követően igényelheti az álláskereső után 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását azzal a feltétellel, hogy a munkabért a korábbi időszakhoz képest nem csökkenti.
A támogatási kérelmeket a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz lehet benyújtani 2021. november 1-jétől. A részletes információkat jövő hétfőtől lehet majd elérni a www.munka.hu oldalon.
Bodó Sándor elmondta: „A vállalkozások munkaerő támogatásával az eddigi igénylések alapján több mint 31 ezer álláskereső elhelyezkedését segítheti a kormány. A kérelmek kétharmadát a program nyári bővítése óta nyújtották be. A mostanáig megítélt mintegy14 milliárd forint támogatás több mint 25 ezer álláskereső kenyérkeresethez jutásában hasznosult. Az új programelem arra ösztönzi a munkaadókat, hogy esélyt adjanak a szakmai képzettséggel rendelkező fiataloknak. Ha tehetségüket, felkészültségüket, szorgalmukat meggyőzően bizonyítják, a támogatott időszaknál tartósabban is elnyerhetik a vállalkozás bizalmát.”
Sokszor megénekeltem már, hogy miatta lettem Somló elkötelezett trubadúrja.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.