Bodó Sándor

Itt találod az összes cikket a „Bodó Sándor” témában!

ITM: egy hónap alatt közel 10 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

ITM: egy hónap alatt közel 10 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

A jelenlegi, kevesebb mint 242 ezer főnél tavaly áprilisban negyvenhatezerrel, 2020 negyedik hónapjában pedig közel kilencvenezerrel voltak többen az álláskeresők.
2022. 02. 07., 11:27
Először érkeznek az emelt minimálbérek a számlákra

Ezekben a napokban kapják kézhez a dolgozók az idei első bérüket. Több mint egymillió munkavállalóhoz először érkezik meg a januártól jelentősen emelt minimálbér és szakmunkás minimálbér is – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

2021. 12. 15., 10:48
Állandósul a távmunka átmeneti szabályozása

Törvényi szintre emelte az Országgyűlés a veszélyhelyzet idejére hozott kormányrendeleti intézkedéseket a többi között a távmunkával kapcsolatban is – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2021. 12. 11., 17:17
76 ezer önfoglalkoztató kapott kompenzációs támogatást

A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozások számára könnyítette meg a fennmaradást.

2021. 11. 26., 16:02
Munkásapartmant adott át a Master Good Nyírkarászon

Jövőre is folytatódik a munkásszállások kialakítását ösztönző kormányzati munkaerő-piaci program - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarászon.

2021. 11. 02., 13:00
Fejenként közel 2 milliós támogatás segítheti a szakképzett fiatalok elhelyezkedését

A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos Vállalkozások munkaerő támogatása is.

2021. 09. 27., 14:45
Kapacitásbővítő pályázatra jelentkezhetnek a kkv-k

A támogatás azok a cégeket illeti meg, amelyek vállalják, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább 3, legfeljebb 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest.

2021. 09. 15., 16:30
Már igényelhető a munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás

A „Vállalkozások munkaerő támogatása” program kibővítésével akár 9 hónapon át kaphatnak állami hozzájárulást az alacsony végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók, szeptember 15-től benyújthatók az igénylések a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásra.

2021. 08. 26., 11:30
100 ezer üres álláshely volt augusztusban Magyarországon

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint.

2021. 07. 15., 17:00
ITM: eddig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak

Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást – jelentette be Bodó Sándor.

2021. 07. 07., 10:00
Százmilliókkal emelték meg a Nyári diákmunka program keretösszegét

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.

2021. 05. 13., 13:45
Jövő hét végéig kérhető a KFI bértámogatás

Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

2021. 05. 09., 18:00
Már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a bölcsődei támogatás

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába.

2021. 04. 27., 20:30
15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Április végére 15 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül – közölte Bodó Sándor.

2021. 04. 27., 12:15
Egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül – közölte Bodó Sándor, az ITM államtitkára.

2021. 04. 23., 21:00
Még egy hónapig kérhető a KFI bértámogatás

Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor.

2021. 02. 16., 15:00
Munkaügyi ellenőrzések: kinek lehet félnivalója 2021-ben?

2021-ben három alkalommal is országos akcióellenőrzést vagy célvizsgálatot tartanak a jogkövető foglalkoztatás ellenőrzése terén, illetve az építőipari, a személy- és vagyonvédelmi, és a takarítási tevékenységet végző munkáltatóknál – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2021. 01. 25., 20:20
Februártól bruttó 167 400 forint a minimálbér, a garantált bérminimum 219 ezer forint

Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami közel 4 százalékos béremelést jelent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2021. 01. 24., 12:30
KFI-bértámogatás: már 1 milliárd forintot igényelt 200 munkaadó

Felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése: míg a hét elejéig 100 munkaadó 550 magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek.

2021. 01. 04., 10:30
Hétfőtől újra igényelhető a KFI bértámogatás

Hétfőtől ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatására. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

2020. 12. 09., 19:05
Perlusz László: a munkaadói oldal 3 százalékos béremelésre tett javaslatot

Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson, a megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére – mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum Monitoring Bizottságának szerdai ülése után az egyes oldalak képviselői.

2020. 12. 09., 16:05
„Önmagát fenntartó létesítmény” épül Hajdúszoboszlón

Nyolcmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón, a beruházás előkészítésére 400 millió forintot biztosít a kormány – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2020. 11. 19., 13:00
Már több mint kétmillió megtekintésnél tart a munka.hu oldal

Áprilisi indulása óta már több mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – jelentette be Bodó Sándor, az ITM államtitkára.

2020. 09. 18., 13:00
ITM: idén is keresik a felelősségteljes munkáltatókat

Az ötödik alkalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében.

2020. 08. 29., 10:00
5,6 milliárd forintból épül 19 új munkásszállás

Országszerte mintegy 2400 férőhellyel létesülhetnek munkásszállások az ezt támogató kormányzati program negyedik kiírásának forrásaiból – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

2020. 08. 11., 15:15
Eddig igényelhető még a munkahelyvédelmi és k+f+i bértámogatás

A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozást segített abban, hogy megtartsák a munkavállalókat.

2020. 07. 17., 13:00
ITM: már kétszázezer embernek segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás eddig közel 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek.

2020. 06. 29., 18:45
A kormány bértámogatásai segítik a vállalkozásokat a munkahelyek megőrzésében

A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései egyre jobban érzékeltetik a hatásukat. A regisztrált álláskeresők esetében a 2020 májusi adatok a koronavírus válság következményeként még növekedést mutatnak ugyan, de a bővülés júniusra megállt, és reményeink szerint belátható időn belül megindul az érdemi csökkenés is – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb foglalkoztatási adatait értékelve.

2020. 05. 18., 17:00
Indul a 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program

Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2020. 04. 20., 19:25
Kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

Egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

2019. 10. 22., 17:45
Hat megyében található a munkaerő-tartalék több mint fele

A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról beszélt egyebek mellett Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egy keddi konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magyarországon.

2019. 07. 16., 18:32
Békés megyére is kiterjesztik a Munkaerőpiaci reformprogramot

Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

2019. 07. 03., 17:31
Országos munkavédelmi kampány indul az építőiparban

Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében két éves, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen – jelentette be a PM foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS