Új GINOP-felhívás: 2 milliárd forint modernizálódó kkv-knak

2019. 10. 04., 15:30

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása” című (GINOP-1.2.10-19) felhívás.

A felhívás célcsoportjába azon mikro-, kis- és középvállalkozások tartoznak, amelyek hozzáadottérték-növekedési vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot – olvasható a felhívásban.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint; a forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 50-400 db. Egy pályázó 5–40 millió forint támogatásban részesülhet. A támogatás visszatérítendő, de – az itt elérhető felhívásban foglalt feltételek részleges vagy teljes körű teljesülése esetén – részben vagy egészben vissza nem térítendő támogatássá módosulhat.

Önállóan támogatható új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, amely

  • egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy
  • egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését (diverzifikáció), vagy
  • egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi (modernizáció).

A támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 21. 9:00 órától 2020. február 13. 12:00 óráig lehetséges.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 14., 15:10
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
2025-03-14 19:05:00
A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?
2025-03-13 16:25:00
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót befolyásoló tételek is újdonságként kerülnek a NAV fókuszába az adóhatóság frissen közzétett, 2025. évre vonatkozó ellenőrzési terv szerint – hívja fel rá a figyelmet az EY.
2025-03-13 14:15:00
Országosan közel három éve nem volt annyira szűk az alku tere a lakáspiacon, mint a téli hónapokban – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A meghirdetett árhoz képest december és február között átlagosan 5,5 százalékot sikerült alkudni a vevőknek, a legkisebb tér a panellakások esetében volt erre, ott minimális volt a különbség az utolsó hirdetési ár és a vételár között.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.
A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS