Megkétszereződött a COVIDEA ötlet- és startup verseny díjazása

2020. 07. 06., 18:35

„Hatalmas érdeklődés övezte a COVIDEA pályázatot. Sokkal több kimagasló színvonalú ötlet és projektterv érkezett, mint amire számítottunk, ezért úgy döntöttünk: megduplázzuk a támogatásukra fordítható keretet” – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a tárca és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakpolitikai támogatásával meghirdetett versenyen a szakmai zsűri 120 millió forint értékben 29 projektet és 5 ötletet díjazott. A miniszterhelyettes a bejelentés kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a járványhelyzet alatt példás összefogás alakult ki az országban, a segíteni akarás pedig az innovatív ötletekre is ösztönzően hatott.

A 2020 áprilisában kihirdetett ötlet- és startup verseny keretében a koronavírus okozta járvány-, és egészségügyi, valamint társadalmi helyzetekre kerestek megoldási lehetőségeket a pályázók.

A két kategóriában lehetett jelentkezni:

  1. ÖTLET: Olyan magánszemélyek számára pályázható kategória, akik nem kívánják, vagy nem tudják kivitelezni ötletüket és azt felajánlják megvalósítására.
  2. PROJEKT: Olyan nonprofit szervezetek, startupok és KKV-k számára nyitott kategória, akik vállalják az ötlet megvalósítását, és pályázatukban a megvalósítandó projektet is ismertetik.

A beérkezett 474 pályázatból az előszűrést követően 70 projekt és 15 ötlet jutott a döntőbe, ahol a pályázatok értékelése során elsődlegesen a megvalósíthatóság és társadalmi hasznosság került megvizsgálásra.

A COVIDEA verseny a hazai startup ökoszisztéma elmúlt időszakának egyik legsikeresebb kezdeményezésének bizonyult. Az eredetileg közel 60 millió forintos keretösszegű pályázatra közel 500 pályaműre érkezett támogatási kérelem. A zsűri egyöntetűen döntött úgy, hogy 29 projekt és 5 ötlet nyerjen támogatást, több mint 120 millió forint értékben.

A zsűri által támogatásra javasolt pályázatok jellemző tématerületei az egészségügy és orvostudomány, a digitális oktatás és egyéb műszaki tudományok. A nyertes projektek közt megtalálható

  • beltéri, autonóm fertőtlenítőrobot,
  • klinikai távoktatási és vizsgáztatási rendszer fejlesztése az orvosképzésben virtuális betegekkel,
  • vírusdiagnosztikai fejlesztés, amely nagyszámú betegminta feldolgozására képes a lehető legrövidebb idő alatt,
  • teljes mértékben online, mobil eszközökre optimalizált kkv-hitelezést támogató fejlesztés,
  • online oktatórendszer az otthontanulás támogatására, interaktív módszerekkel, és
  • pandémiás helyzet esetén alkalmazható fejlesztés a tömeges szűrések automatizálására.

ITM Kommunikáció

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-03-05 13:10:47
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-05 09:10:00
2023. IV. negyedévben a GDP volumene a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette a KSH. A statisztikai hivatal közzétette a részletes IV. negyedévi, illetve a 2023 egészére vonatkozó adatokat is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS