Lezárult a kisvízi élőhelyek védelméről szóló KEHOP projekt

2021. 12. 16., 18:55

Hazánk teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely különleges értéknek számít Európán belül is. Ezekre a területekre vigyáz a természetvédelmi igazgatóságok hálózata Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön, Mátrafüreden.

Rácz András (a képen) a „Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projektátadó rendezvényén elmondta: a természetvédelmi területeken található élőhelyek feldarabolódtak, emiatt folyamatos beavatkozást igényelnek, ezen élőhelyek megőrzéséért kell az ilyen projekteket megvalósítani. Erre ad lehetőséget az uniós forrásokat használó Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), melyből a ma záruló projektsorozat is létrejött.

Az államtitkár beszélt arról, hogy ebben a hét éves uniós ciklusban a tíz nemzeti park igazgatóságunk 38 milliárd forint értékben, közel 90 projekten dolgozott, melynek köszönhetően 130 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota. A jelzett természetvédelmi beruházások megvalósításából a ma átadandó projekt gazdája, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 12 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 3,72 milliárd forint támogatás felhasználásával.

A projekt során mintegy 328 millió forintból többek között megszüntették a Szent Anna-tó gátszivárgását, helyreállították a Pisztrángos-tavak vízelvezetését, víztartását, a Garábi-patak fenéklépcsője helyére surrantót építettek. A klímaváltozás miatt a vizes élőhelyek szerepe felértékelődik, melyek közül is a leginkább sérülékenyek a kisvízi élőhelyek, így az élőhelyek állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával a projekt hozzájárult a megmentésükhöz.

Rácz András hangsúlyozta, hogy a szemléletformálás kiemelten fontos szerepet tölt be, így készült el az Igazgatóság első, terepi foglalkozásokat biztosító oktatóbusza, a Vidra Verda, egy Natura 2000 területeket, értékeket népszerűsítő mobil kiállítás és a kétéltűeket illetve a projektet bemutató ismeretterjesztő természetfilm; vagy a természettel, természeti értékek megőrzésével kapcsolatosan többféle kiadvány is.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte, fő feladatuk a természetvédelem. Ehhez mérten munkájuk során a fajok, élőhelyek megőrzése, további életterük biztosítása mellett a génmegőrzés, a szemléletformálás, bemutatás és környezeti nevelés is kiemelt elemek. Ebben segítenek a mostanihoz hasonló projektek, melyek elengedhetetlenek a rájuk váró feladatok megvalósításában. (AM Sajtóiroda)

Fotó: Fekete István

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS