Egyeztetnek a Magyar multi és a Zöld nemzeti bajnokok programról

2021. 07. 01., 19:00

Két olyan program társadalmi egyeztetése kezdődött meg szerdán, amely a vállalkozások hosszú távú fejlesztését biztosíthatja, a Magyar Multi Program a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását, a Zöld Nemzeti Bajnokok pályázat a zöldgazdaság területén működő cégek technológiafejlesztésének támogatását tűzte ki célul – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtöki közleményében György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A kormány biztosítja a szükséges pénzügyi forrásokat a növekedési lehetőségek előtt álló hazai cégeknek, mivel a gazdaság újraindításában számít a magyar vállalkozásokra, amelyek a járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak – mondta az államtitkár.

A tervek szerint a Magyar multi program keretösszege 100 milliárd forint lesz, a vállalkozások pedig 30 milliótól 2,5 milliárd forintig pályázhatnak majd és a támogatás bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.

A felhívásra olyan vállalkozások jelentkezését várják majd, amelyek tartós fejlődése komplex fejlesztési támogatás biztosításával segíthető elő, illetve az olyan, gyorsan növekvő cégekét, amelyek a támogatás révén tovább erősödhetnek, ezáltal a nemzetközi piacon is érvényesülni tudnak.

Számítanak azon vállalkozások jelentkezésére is, amelyek még nem értek el jelentős növekedést, de növekedési lehetőség előtt állnak, például kutatás-fejlesztési projektjük által vagy azért, mert kockázati tőkebefektetésben részesültek, amely segítségével megalapozott üzleti lehetőségeket tudnak kiaknázni. A felhívásra jelentkezhetnek továbbá a nemzetközi értékláncokban résztvevő vállalkozások, illetve azok a cégek is, amelyek nemzetközi piacra termelnek és jelentős export-árbevétellel rendelkeznek.

A kérelmeket a jelenlegi tervek szerint 2021. szeptember 2. – 2022. szeptember 1. között lehet majd benyújtani.

György László emlékeztetett, a Zöld nemzeti bajnokok pályázatban nyújtott támogatás célja, hogy segítse a hazai gyártói bázis szélesedését és megerősödését, valamint hozzájáruljon a körforgásos gazdasági folyamatok kiépüléséhez, ezért célcsoportjába az energiahatékonysági, elektromobilitási vagy vízgazdálkodási technológiákat gyártó, továbbá az egyszerhasználatos műanyagokat helyettesítő vagy másodlagos alapanyagokat előállító és felhasználó vállalkozások tartoznak.

A 30 milliárd forint keretösszegű, társadalmi egyeztetésre bocsátott felhívásban 20 milliótól 1,5 milliárd forintig terjedő összeg igényelhető majd, ami bizonyos feltételek teljesülése mellett szintén részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik. Erre azok a cégek jelentkezhetnek majd, amelyek IFKA (Iparfejlesztési Közalapítvány) előminősítési tanúsítvánnyal és legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkeznek.

A kérelmek beadására 2021. szeptember 9. – 2022. szeptember 30. között lesz lehetőség.

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021.07.10-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS