2 hét alatt 1 milliárd felett igényeltek forrást a regionális munkaerő támogatási keretből

2022. 08. 31., 13:19

Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig közel 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak.

A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban az újonnan felvett álláskeresők után pályázhatnak vissza nem térítendő bérköltség támogatásra a cégek. A lehetőség Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető 2022. augusztus 15. óta. A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső.

Hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa.

A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a bruttó bér és szochó legfeljebb háromnegyedét vállalhatja át az állam.

A munkaadó teljes, napi 8 órás munkaidő esetén fejenként legfeljebb havi 150 ezer forint bértámogatást kaphat akár hat hónapon át. Az első két hétben a legtöbb álláskereső után Baranya, Békés és Veszprém megyében ítéltek meg támogatást, az ágazati rangsorban az építőipar, a feldolgozóipar és a kereskedelem áll az élen.

A közép-magyarországi régióban a Vállalkozások munkaerő támogatása ösztönzi a cégeket az álláskeresők felvételére. E programnak köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezren helyezkedtek el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással. Szintén augusztusban indult újra a közfoglalkoztatottak versenyszférába való átlépését ösztönző pályázat. A hónap közepétől igényelhető ismét a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését. A részletekről a www.munka.hu oldalon érdemes tájékozódni. (TIM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS