Valóban csak a mának élünk?

2018. 11. 28., 18:00

Az OTP Bank megbízásából 12. alkalommal elkészített Öngondoskodási Index adataiból kitűnik, hogy a felnőtt magyar lakosság nagy része továbbra sem gondol tudatosan jövője biztosítására.

Azok közül, akiknek van megtakarításuk, egyre többen tartják tartalékaikat otthonukban. A felmérés szerint ennek oka leginkább az, hogy az emberek így készülnek fel a váratlan helyzetek kezelésére, de sokan vannak, akik egyszerűen túl kevésnek tartják az összeget ahhoz, hogy befektessék a bankokban.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a kutatás kapcsán elmondta, hogy az OTP Öngondoskodási Index értéke szinte már trendszerűen, második éve csökken; idén egy ponttal, 35-ös értékre. A válaszokból kitűnik, hogy sokan inkább a mának élnek és rövid távú céljaikat valósítják meg, nem ügyelve a hosszú távú öngondoskodásra, például a nyugdíjcélú megtakarításokra.

A felmérés 12 éves történetében soha ilyen magas arányban (77 százalék) nem voltak azok, akik az államtól várják a kényelmes és biztonságos időskoruk biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak megélni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágít, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

A kutatás mélyebben vizsgálta, miként gondolkodunk a családról, gyermekekről való gondoskodásról. E tekintetben elmondható, hogy a magyar szülők egyre tudatosabbak gyermekeik pénzügyi edukációjával kapcsolatban, ugyanis 85 százalékuk prioritásként kezeli a gyerekek támogatását nemcsak anyagilag, hanem megfelelő pénzügyi ismeretek átadásával is. A legtöbb szülő addig támogatná gyermekét, amíg megteheti azt (41 százalék), mások (57 százalék) szerint ez függ a gyermek életkorától és társadalmi helyzetétől. A költségeket a szülők nagy része plusz munkából tervezi fedezni, mindössze ötödük gyűjt kifejezetten ilyen célokra

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS