Kevesen ismerik a finanszírozható egészségügyi szolgáltatásokat

2022. 07. 22., 09:27

Az infláció megjelent az egészségügyben és a szakorvosi ellátások népszerűsége is nőtt. Ez a két tényező magyarázza elsősorban, hogy 27 százalékkal többet költöttek 2021-ben a Prémium Egészségpénztár tagjai, mint a járvány előtt, 2019-ben – derül ki a pénztár összeállításából. A legnépszerűbb szolgáltatások közül a szakorvosi ellátásra 45 százalékkal több ment 2021-ben, míg fogászati ellátásra közel 30 százalékkal, gyógyszerekre pedig közel 15 százalékkal költöttek többet. A tagok a nyári hónapokban jellemzően kevesebbet fordítanak az egészségükre, a november és a december jelenti a kiugró időszakot. Kevesen ismerik azonban az adóvisszatérítés lehetőségét.

Egyre fontosabbak az egészségügyi szolgáltatások a magyaroknak: a jegybanki adatok szerint 2021-ben éves szinten nőtt az egészségpénztáraknál a taglétszám, a tagok számláján a befizetésekből jóváírt összeg meghaladta a 49 milliárd forintot. A Prémium Egészségpénztár összeállítása szerint mind az átlagos költések, mind pedig a befizetések jelentősen nőttek a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest.

Jelentősen nőttek a költések, beindultak a munkáltatók is

„A pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez viszonyítva átlagosan 27 százalékkal nőtt az egy számlára jutó kifizetés a Prémium Egészségpénztárnál. Ez részben az inflációs hatás, azaz a drágulás eredménye. Ezt alátámasztják a hivatalos adatok is, a KSH szerint ugyanis idén júniusban a gyógyszerek közel 4 százalékkal, míg az egészségügyi szolgáltatások közel 8 százalékkal kerültek többe az előző év azonos időszakához képest. A kifizetések összegének növekedése emellett köszönhető annak is, hogy a kasszatagok egyre nagyobb arányban vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatásokat. Szakorvosi ellátásra például 45 százalékkal több ment 2021-ben mint 2019-ben, fogászati ellátásra közel 30 százalékkal, gyógyászati segédeszközökre 25 százalékkal, gyógyszerekre pedig közel 15 százalékkal        költöttek többet a tagok” – mondta dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

A szakember a pénztár adatait ismertetve beszélt arról is, hogy a tagok a nyári hónapokban jellemzően kevesebbet költenek, mint az év többi részében. Az egészségpénztári költéseknél a november és a december számít kiemelt hónapnak, 2021-ben az egy számlára jutó átlagos kifizetés ezekben a hónapokban 13 ezer forint körül alakult, szemben az év többi részében tapasztalt 11-12 ezer forintos átlagos költésekkel. Ez alól egyedül a 2020-as év számított kivételnek, amikor a kijárási korlátozások miatt márciusban és áprilisában visszaestek az átlagos költések, majd májusban megugrottak.

Kedvező kép a befizetéseknél

A költések mellett az egészégpénztári befizetések szintén emelkedtek: 2019-hez képest 2021-re 21 százalékkal nőttek. Érdekes, egyben kedvező változás, hogy az egyéni befizetések 24 százalékos növekedésével párhuzamosan a munkáltatói befizetések is emelkedtek 5 százalékkal. Tehát a munkáltatók a kedvezőtlen adóztatás ellenére a korábbinál nagyobb szerepet vállalnak a dolgozók egészségének megőrzésében, igaz ezek aránya még mindig a töredékét jelenti az egyénieknek: 2022 első öt hónapjában a tagok 5,3 milliárd forintot fizettek be, míg a munkáltatók mindössze valamivel több mint 848 millió forintot.

Magánorvosra megy a legtöbb, de szemüveget és kontaktlencsét is lehet venni

A Prémium Egészségpénztár adataiból az is kiderül, hogy az egészségpénztári tagok a legtöbbet szakorvosi ellátásra és fogászatra, illetve gyógyszerre költik. Az első ötben ott van még a szemüvegvásárlás, valamint az orvostechnikai, gyógyászati segédeszközök beszerzése is.

„A gyógyszerek és szakorvosi vizsgálatok mellett kevesebben tudják, hogy egészségpénztári tagsággal számos egyéb egészségügyi eszköz és szolgáltatás is finanszírozható, például kontaktlencsék, babaápolási termékek vagy éppen a gluténmentes élelmiszerek. A Családi Kasszával pedig a gyerekek iskoláztatási kiadásait, egyetemi vagy főiskolai hallgatói tandíját, kollégiumi elhelyezésének díját, illetve a lakáshitel törlesztőrészletét is finanszírozni lehet az egészségszámláról. Ráadásul ezeket a kiadásokat is 20 százalékkal mérsékelhetik a tagok az állami támogatásnak köszönhetően. Ezekkel a lehetőségekkel pedig sokan nem számolnak” – tette hozzá dr. Váradi Péter.

Állami támogatás is segíti a takarékoskodást

Mivel a pénztárakon keresztül történő takarékoskodást állami támogatással is ösztönzik, a tagság mellé, az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések után egyaránt évente 20 százalék adó-visszatérítés, maximum évi 150 ezer forint jár.

„A kutatásainkból azt látjuk, hogy kevesen, 10-ből mindössze 3-an ismerik az adóvisszatérítés lehetőségét, ráadásul az állami támogatás ismerete az egészségkasszák esetében még alacsonyabb, mint a nyugdíjpénztáraknál” – tette hozzá dr. Váradi Péter.

Az adóvisszatérítéssel közvetett módon, de minden pénztártag csökkentheti az egészségügyi kiadásait. A nagyságrendeket pedig jól tükrözi, hogy a Prémium Egészségpénztárnál 2021-ben a tagok 2,9 milliárd forintot igényeltek vissza.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS