Jön a nyugdíj-előtakarékossági államkötvény?

2018. 11. 16., 17:15

Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

A pénzügyminiszter kifejtette: olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretnének majd kibocsátani, amelyet kicsit kedvezőbb hozamokkal tudnak a takarékoskodók nyugdíjas korukban visszaváltani, a járulékukat élvezni.

A mostani nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz), önkéntes nyugdíjpénztár és egyéb formák mellett lehetőségnek kellene lennie arra is, hogy az államadósság-kezelés részévé váljon az ilyen típusú előtakarékosság, ilyen rendszerek máshol is működnek.

A harmadik negyedévi 5 százalékos GDP-növekedést kommentálva megjegyezte, hogy ilyen magas ütemű bővülésre az elmúlt két évtizedben csak kevésszer volt példa. Hozzátette, van még tér a további növekedésre.

Annak kapcsán, hogy a lakástakarékok az utolsó 48 órában 140 ezer új szerződést kötöttek, kifejtette: a kormánynak nincs jogköre arra, hogy vizsgálja ezeket a szerződéseket, a felügyeletnek van rá lehetősége. A miniszter szerint azonban mindenképpen szokatlan, hogy a szerződések száma két nap alatt az 1,4 milliós állomány 10 százalékával bővült. Hozzátette, ez jövőre plusz 8 milliárd forint többletkiadást jelent az államnak.

Úgy vélekedett, ez mutatja, hogy sok szerződéskötőnél nem feltétlenül a lakásfelújítás, -építés volt a legfontosabb cél, hanem a 30 százalékos állami támogatás volt a vonzó. Hozzátette, Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék a támogatás mértéke, és ott is van a támogatásnak felső határa. Ehhez képest a magyar lakáskassza állami támogatási rendszere nagyon bőkezű volt, amin változtatni kellett, mert más célra használták fel.

Beszélt arról is, hogy a kormány mérlegelte a társaságiadó-kedvezmények (tao) eddigi tapasztalatait. Úgy döntött, hogy a kulturális tao rendszere a visszaélések nagy száma miatt a jelenlegi formában megszűnik, helyette olyan pályázati rendszer indul, amelyben a szakminisztérium a korábbi kulturális tao nagyságrendjének megfelelő – 2017-ben 35-37 milliárd forint – támogatást biztosít.

A sportcélú tao esetében pontosításokat hajtottak végre. Eddig szinte korlátlan mértékben lehetett igénybe venni sportcélú belépők vásárlására az ilyen típusú kedvezményeket, ezeknél most felső határt állapítottak meg. Szeretnék meghatározni a sportcélú tao igénybevételének maximális határát is.

Lehetővé vált továbbá, hogy az ilyen típusú támogatásokat a sportlétesítmények üzemeltetésére, fenntartására is igénybe lehessen venni – ismertette a miniszter. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 09:10
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.
2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS