Hogyan hozhat össze 24 millió forintot egy huszonéves nő vagy 26 milliót egy harmincas férfi?

2020. 10. 27., 10:45

Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert – derül ki a K&H Biztosító összeállításából.

A nyugdíjra való felkészülés a különböző korosztályok tagjainak azért fontos, mert nehéz megjósolni, hogy miként alakulnak évtizedes távlatban a demográfiai és gazdasági folyamatok. Az érintettek pedig takarékoskodással saját maguk számára biztosíthatják az állami nyugdíj mellé az extra jövedelmet, például az államilag támogatott – azaz évi 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adóvisszatérítéssel – igénybe vehető nyugdíjbiztosításokkal. A fiatal, húszas, harmincas korosztály tagjai abból a szempontból kedvezőbb helyzetben vannak az idősebbeknél, hogy a hosszabb takarékoskodási idő miatt akár kisebb havi összeggel komolyabb megtakarítást halmozhatnak fel a nyugdíjba vonulásukig.

Fizetések vs. milliók és tízmilliók

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője azt mondta: „Az utóbbi években az öngondoskodás, ezen belül a nyugdíjmegtakarítások iránti érdeklődés fokozódni látszik a fiatalabbak körében. Ezt jelzi, hogy a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorát használók közel harmada a 25–34 éves korosztályba tartozik.”

A hivatalos adatok szerint az idei második negyedévben a 20–29 évesek kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetése – az egy évvel korábbinál 7 százalékkal magasabb – 227 ezer forint volt, a 30–39 évesek átlagbére pedig – 9 százalékos éves növekedés eredményeként – 282 ezer forintot tett ki.

Ha fiatalon kezdjük a takarékoskodást

Minél előbb érdemes elkezdeni a takarékoskodást, akár egészen kicsi összeggel is. A K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorának feltételes példája szerint egy 25 éves, most az említett átlagfizetéssel rendelkező nő a nyugdíjba vonulásáig 27,4 millió forintot halmozhat fel, ha a jövedelmének valamivel kevesebb, mint 10 százalékát – havi 25 ezer forintot – tesz félre nyugdíjbiztosításban. Így tartani tudja a mostani anyagi színvonalat idős korában is. Egy 35 éves férfinek a mostani kilátások szerint 26,2 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy nyugdíjas korában a jelenlegi nettó fizetésének megfelelő elkölthető bevétele legyen. Ehhez a fizetésének 13 százalékát kell nyugdíjbiztosításban megtakarítania.

Nyugdíjmatek és növekvő kereslet

Székely Pálma azt mondta, hogy a példában szereplő két megtakarítással felhalmozható 26–27 millió forintos összegből 12–13 millió forint lesz a saját befizetés. „Ehhez jön az állami támogatás, vagyis az adójóváírás 2,4–2,6 millió forintos összege, valamint a feltételes számítás alapján a megtakarítás évtizedei alatt összegyűlő, hozzávetőlegesen 10 és 13 millió forintos hozam” – tette hozzá.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 10., 20:00
A Grayling friss, 2026-os globális trendjelentése szerint a közép-kelet-európai üzleti vezetők egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: miközben a régió döntéshozóinak többsége optimistán tekint a következő évre, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási változások és a technológiai átalakulás jelentős nyomást helyeznek a vállalatokra. A kutatás részletes képet ad arról is, hogyan látják a kelet-közép-európai (CEE) országok vezetői a 2026-os üzleti környezet kihívásait és lehetőségeit.
2026-02-11 12:05:00
A Hays Hungary kutatása szerint a munkavállalók 72,5 százaléka, a munkaadók 65 százaléka borúlátó a következő 2–5 év gazdasági kilátásait illetően, ami a korábbi évek pesszimista trendjeit is felülmúlja. A cégek óvatossága a bérekben is látványosan megmutatkozik.
2026-02-10 19:10:00
A klinikai vizsgálatokkal foglalkozó CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft. 556,95 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert egy „multimodális diagnosztikai platform és eszközcsalád” fejlesztésére, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Encsen valósítanak meg.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS