Ezeket tanácsolják a nyugdíjasok, és ezeket a fiatalok

2019. 04. 17., 13:00

A mai nyugdíjasok szerint folytonos tanulással, önképzéssel érhető el az időskori anyagi biztonság. A fiatalabbak viszont inkább a minél nagyobb összegű megtakarításban látják a szép nyugdíjas évek zálogát. Minden generáció a legfontosabb lépések közé sorolja, hogy már pályakezdőként el kell kezdeni a nyugdíjas évekről való gondoskodást – derül ki egy több generáció visszajelzésén alapuló kutatásból.

Régen minden más volt – hallhatjuk gyakran az idősebbektől vagy gyermekeinktől. A Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából kiderült, hogy pontosan mi minden volt más.

A 18 év felettiek véleményét kutató országos felmérésben azt is elárulták a különböző korosztályok képviselői, hogy milyen lépéseket javasolnak a szép nyugdíjas évek elérése érdekében. A kutatásban résztvevő legidősebb és a legfiatalabb korosztályok – bár javaslataik között vannak hasonló elemek – másra helyezik a hangsúlyt: míg az idősek elsősorban a tanulást, a fiatalok a konkrét pénzügyi öngondoskodást, a minél nagyobb összegű megtakarítást tartják célravezetőnek.

A nyugdíjas korúak legfontosabb tanácsai a jövő generációja számára

  1. Minél tanultabb, képzettebb legyél, hogy jól érvényesülj!
  2. Már pályakezdőként kezdj el gondoskodni a nyugdíjas jövődről!
  3. Aktív korodban szánj időt és pénzt az egészséged megőrzésre, hogy képes legyél addig dolgozni, amíg szükséged van rá.

A 20-as éveikben járóklegfontosabb tanácsai a jövő generációja számára

  1. Nyugdíjas korodig minél több pénzt tegyél félre!
  2. Már pályakezdőként kezdj el gondoskodni a nyugdíjas jövődről!
  3. Folyamatosan képezd magad, hogy mindig szükség legyen rád a munkaerőpiacon! 

„Örömmel tapasztaltuk, hogy mind a fiatalabbak, mind az idősebbek a legfontosabb feladatok közé sorolják, hogy már pályakezdőként elkezdje mindenki a nyugdíjas évekről való gondoskodást. Ez alátámasztja tapasztalatainkat: mi is úgy látjuk, hogy a mai fiataloknak érdemes minél korábban, akár már az első fizetésükből félretenni annak érdekében, hogy ne legyenek anyagi nehézségeik nyugdíjas éveikben”kommentálta a kutatás eredményét Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Azt, hogy a generációk nem teljesen egyformán látják a boldogulás útját, bizonyára befolyásolja az is, hogy a húszas-harmincas éveikben járók más kihívásokkal szembesültek régebben, mint most. A kutatásból erre vonatkozóan is izgalmas eredmények derültek ki.

A legtöbb nehézséget a jelen fiataljai számára egyértelműen az önálló lakáshoz jutás, valamint az időskori anyagi biztonság megteremtése jelenti. E célok elérése ma a 40 év alatti korosztály 90 százaléka számára nehezen megoldható.

Néhány évtizede még más területek okozták a legtöbb fejtörést az akkori fiatalok számára. A mai 40 évesek vagy idősebbek háromnegyede úgy emlékszik, hogy számukra pár évtizede az utazás jelentette a legnagyobb nehézséget. Komoly problémának számított a nyugdíjas korra való takarékoskodás is, de korántsem tűnt olyan elérhetetlennek az akkori fiataloknak, mint manapság – derül ki a Groupama-kutatás eredményéből.

Ha a magánélettel kapcsolatos célokat vizsgáljuk – bár ezek elérése régebben és ma is kisebb nehézségekbe ütközött, mint a lakáshoz jutni vagy jó nyugdíjat szerezni – egyes területeken nagyon nagy különbség mutatkozik a két generáció között.

A mai fiatalok 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehéz stabil párkapcsolatot kialakítani, az idősebbeknek viszont csupán 27 százaléka emlékezik arra, hogy akkori fiatalként ez problémát okozott volna.

Még nagyobb a különbség a két generáció között agyerekvállalás megítélésében: ma a fiatalok 71 százaléka állítja, hogy ez nehézségekbe ütközik, szemben az idősebbekkel, akiknek harmada sem állította ezt saját fiatalkoráról.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS