Egyre több fiatal tartja fontosnak az öngondoskodást

2020. 09. 08., 16:00

Úgy tűnik, Magyarországon a fiatal korosztály egyre jobban érdeklődik a nyugdíjmegtakarítások iránt – így összegezhetők a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorának részeredményei. Két és fél hónap alatt 30 ezren használták a nyugdíjkalkulátort, 50 százalékuk pedig a 25-44 éves korosztályból került ki. A fiatalok egy része szabályosan ledöbbent azon, hogy ha 30 évesen havi 6 ezer forintot áldoz az állami támogatással – adókedvezménnyel – igénybe vehető nyugdíjbiztosításra, az akár több mint 5 millió forint felhalmozását jelentheti idős korukra.

Közel 30 ezren használták két és fél hónap alatt a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorát, amely becslést ad arra, hogy az érintettek a jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével.

A fele fiatal

A részeredmények szerint május végétől augusztus közepéig a kalkulálók majdnem 30 százalékát adta a 25-34 éves korosztály. A felhasználók 20 százaléka a 35-44 évesek táborából került ki, míg a 45-54 és az 55-64 évesek aránya 15-15 százalékot tett ki. Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője az adatokat kommentálva azt mondta:

„Egyértelműen látszik, hogy a fiatalabb korosztály nyitott az öngondoskodásra. Látják, hogy a demográfiai folyamatok, ezen belül az egyre magasabb átlagéletkor és az így öregedő társadalom miatt foglalkozniuk kell a nyugdíjkérdéssel.”

Hozzátette: „Az ötvenes éveikben járók esetében már évek óta megfigyelhető, hogy a nyugdíjkorhatár közeledte miatt fontosnak tartják az öngondoskodást. A mostani eredmények pedig azért biztatóak, mert a fiatalok is sokkal érdeklődőbbek lettek a korábbi helyzethez képest.”

Nyugdíjjövő számokban – mit jelent az állami támogatás?

A nyugdíjkalkulátor      látogatóinak életkora összhangban van a      nyugdíjbiztosítások iránti kereslettel, hiszen a 2019 után szerződött ügyfelek közel egynegyede 35 év alatti. A fiatalabb korosztály növekvő érdeklődését mutatja, hogy az év első 8 hónapjában kötött nyugdíjbiztosítások 44 százalékát az elmúlt két és fél hónapban kötötték, melynek során minden ötödik szerződő 35 évnél fiatalabb volt.

Persze a fiatalok mellett a többi korosztály is rákapcsolt, ez pedig abból látható, hogy a K&H Biztosító termékkínálatában 2014 óta szereplő nyugdíjbiztosítások 40 százalékát 2019. január 1 –je óta kötötték az érintettek. Tehát jelentősen nőtt a konstrukció iránti igény. Ebben pedig fontos szerepet játszik az öngondoskodásra való nyitottság mellett, hogy a nyugdíjbiztosításokhoz állami támogatás jár, ami évente 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adókedvezményt jelent a gyakorlatban.

A K&H Biztosító szakembere azt is elmondta: „Minden korosztály tagjai között vannak, akik meglepődnek azon, hogy egy kis összegű havi rendszeres megtakarítással mekkora összeget lehet felhalmozni hosszabb távon. Különösen igaz ez a fiatalokra.”

Az adatok szerint, aki most 30 éves és havi 6 ezer forinttal elindít egy nyugdíjbiztosítást, az a nyugdíjkorhatár eléréséig akár több mint 5 millió forintot jelenthet számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS