Ütésálló a hazai lízingpiac

2022. 08. 15., 15:23

Megjelent a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése, amelyben a gyengén induló első negyedév után már reményteljesebb eredményekről számoltak be a hazai lízingpiac legjelentősebb szereplői. A finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki, amely a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a 2019-es szintet, illetve 20 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Háború, szankciók, energiaválság, az ellátási láncok zavarai, az infláció és az emelkedő kamatok- ezek a hatások jellemezték az év első felét, amelyek várhatóan az egész évre rányomják majd bélyeget. Bár valódi áttörés továbbra sem valószínű, a hazai lízingpiac ütésállónak bizonyult, és a nehézségek ellenére is helytállt az első két negyedévben, több mutató alapján is először meghaladva a 2019-es, azaz a járvány előtti eredményeket.

A finanszírozott összeg 2022 második negyedévében 420,2 milliárd forint fölé növekedett, amire a 2008-as pénzügyi válság előtti időszak óta nem volt példa. A tőkekintlévőség 4 százalékkal nőtt az első negyedéves adatokhoz képest, az új szerződések volumene viszont 36 651-es darabszámmal majdnem 2020, az első Covid által sújtott év szintjére esett vissza. Továbbra is elmondható, hogy a lízing legnagyobb ügyfele a kkv-szektor, 75 százalékos részaránnyal, majd a lakosság és a nagyvállalatok következnek.

Minek köszönhető a növekedés?

„Egyrészt az utóbbi években kisebb szereppel bíró ingatlanlízing 2022 második negyedévében óriásit ugrott. A korábbi, első féléves 3–5 milliárddal szemben idén közel 51 milliárd lett a teljesítmény. Ennek hátterében egy nagy, egyedi projekt áll. Ha ezzel korrigáljuk az első félévet akkor is sikerült felülteljesíteni az előző éveket, de már csak 3–4 százalékkal. A másik ok az, hogy jelentősen emelkedett az eszközök vételára. Az ingatlan nélkül számított, szerződésenkénti bruttó eszközérték 2021-hez képest 20 százalékkal, 2020-hoz képest 34 százalékkal emelkedett” – mondta a Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László.

Ismét csökkent a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás hitelösszege. A 2021-es eredményeket nem sikerült megismételni kihelyezésben sem, itt 4 százalékos a visszaesés, míg darabszámban ez 21 százalék mínuszt tesz ki. Ennek hátterében elsődlegesen piaci okok vannak, hiszen az újautó forgalomba helyezések 11,4 százalékot estek az idei első félévben, míg a kishaszonjárművek piaca közel 24 százalékot veszített. A magánszemélyek összes személygépkocsi vásárlásait tekintve 2021-hez képest gyengült a lízing szerepe: a használt autók esetében 2,5 százalékról 1,5 százalékra, az új járművek esetében pedig 32,8 százalékról 22,7 százalékra zsugorodott, így a finanszírozott összeg nagysága is kisebb lett.  A flottafinanszírozás stabilnak mondható, mivel nagyjából darabszámban és finanszírozott összegben is hozza az előző év eredményét, enyhén alatta.

A hazai lízingpiac fontos és növekedő szegmensét képviselik a mezőgazdasági gépek. Azonban itt is megfigyelhető, hogy míg a finanszírozott összeg 2021 első félévéhez képest 8 százalékot emelkedett, addig a volumen közel 200 darabbal csökkent. Ha az új gépeket vizsgáljuk, akkor a finanszírozott összeg 20 százalékkal növekedett, miközben a volumen gyakorlatilag stagnált. A használt gépek körében 15,86 milliárdról 13,31 milliárdra csökkent az érték az előző év azonos időszakához képest 20 százalékos volumencsökkenés mellett.

A nagyhaszonjármű tovább tudott nőni 2022-ben az előző évhez képest, és továbbra is őrzi második helyét a lízingpiacon belül. Míg a finanszírozott összeg 22 százalékkal 87 milliárdra emelkedett, addig volumenben is tudott 6 százalékot bővülni. Itt is kézzelfogható az eszközök árának emelkedése, azonban a forgalomba helyezések is jól alakultak, hiszen 24 százalékkal nőtt a nagyhaszon piac és 8,5 százalékkal a nehéz pótok piaca. Nem tapasztalhattunk jelentős változást ugyanakkor az építőipari gépek finanszírozása terén, ahol az előző évhez képest alacsonyabb, mindössze 13,8 milliárd forint értékű volt a kihelyezések összege.

2022-es kilátások

„Prognózisba nehéz bocsátkozni, hiszen az elmúlt hónapok, évek bizonytalansága nem változott. A kamatok emelkedése, a megugró költségek és számtalan egyéb tényező negatívan hatnak a piacra. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy vannak és körvonalazódnak olyan programok (pl. Széchenyi Lízing MAX), ahol a kkv-szektor hitelfelvételi kondícióit segítik. Az elmúlt időszak okán, valamint a fenntarthatóság jegyében is előtérbe kerül a környezetkímélő, megújuló energiát használó vagy akár termelő, környezetbarát eszközök finanszírozási igénye. Továbbá folyamatban van egy támogatott Zöld Lízing keretrendszer kidolgozása is” – mondta el Kőszegi László.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”
2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS